A zenével tanulás megváltoztathatja az agyszerkezetet

Egy új tanulmány szerint a zenével való tanulással az agy egy fontos régiója fejleszthető.

MRI felvétel az agyról
Fotó: Wikipedia
Az Edinburghi Egyetem új kutatása szerint az új mozdulatok elsajátítása közben a zene fejlesztheti az agy kapcsolatait a hangfeldolgozási és a mozgásszabályzási régiók közt. A szakértők szerint eredményeik a jövőben segíthetnek a tartós sérülést elszenvedett páciensek rehabilitációjában.
A vizsgálatban a harminc jobbkezes alanyt két csoportba osztották. A résztvevőknek kevésbé ügyes bal kezük ujjaival kellett új mozdulatokat elsajátítaniuk. Az egyik csoportban az alanyok zenére tanultak, míg a másikban csendben.
Az elemzés kimutatta, hogy négy hét után mindkét csoport tagjai azonosan jól megtanulták a mozgásokat. Az MRI vizsgálat azonban azt is felfedte, hogy a zenés csoportban a résztvevők agyában jelentősen erősödött a fehérállományi kapcsolat az agy jobb féltekében a hallással és a motoros mozgással kapcsolatos régiók közt.
Katie Overy, az Edinburghi Egyetem munkatársa és a tanulmány társszerzője szerint az eredmények azt sugallják, hogy a zene rengeteget számít. „Régóta tudjuk, hogy a zene arra ösztönzi az embereket, hogy mozogjanak” – mondta a kutató. A szakértő hozzátette, kutatásuk az első kísérleti bizonyítéka annak, hogy a zenei jelek az új motoros feladatok tanulása során megváltoztatják az agy fehérállományának struktúráját.
A kutatók bíznak benne, hogy a jövőben nagyobb csoporttal folytathatják a vizsgálatot, így derítve fel, hogy a zene miként segíthetne speciális rehabilitációk, például agyvérzés utáni fizikoterápiás program kidolgozásában.
Kapcsolódó cikk: Zene sejtjeinknek