Hozzá kellett szoknia az agyának új kezeihez
Önállóan öltözködik, ír és eszik az a nyolcéves amerikai kisfiú, akin kettős kéztranszplantációt hajtottak végre az Egyesült Államokban - számolt be az MTI.
The Children’s Hospital of Philadelphia
Zion Harvey 18 hónappal műtétje után több cselekvésre képes, mint korábban csonkjaival – írták az operációt végrehajtó orvosok a The Lancet Child & Adolescent Health című szaklapban. Ez volt az első olyan sikeres kézátültetés, amely nem rokon gyerekek között zajlott.
Az operáció után a fiúnak és agyának is hozzá kellett szoknia a kezek használatához. Teste az első egy évben többször is védekezni próbált az új végtagok ellen.
„Az agy kommunikál a kezekkel. Azt üzeni nekik, hogy mozduljanak meg és azok megmozdulnak. Ez már azért is figyelemre méltó, mert élete első hat évében agyának ez a területe nem volt aktív” – mondta el Scott Levin, a philadelphiai gyerekkórház sebészcsapatának vezetője.
Zion kétéves korában egy baktérium okozta vérmérgezést kapott, amely miatt veséje felmondta a szolgálatot, elveszítette kezeit, alkarjai és lábai egyes részeit. Négyéves volt, amikor anyja nekiadományozta egyik veséjét. Később egy donorlistán keresztül kezeket is kapott, az adományozó kiléte nem ismert.
A nehéz operációra és hosszantartó következményeire másfél éven át készítették fel Ziont orvosok, gyerekpszichológusok és szociális munkások.
Orvosi szempontból elsősorban az apró idegek és véredények összekötése jelentett nagy kihívást a csaknem tizenegy órán át tartó műtét során. A különleges műtétnek köszönhetően Zion új kezei együtt növekednek a kisfiúval.
A szaklapban közölt tanulmány szerint korábban többször hajtottak végre egypetéjű ikrek között végtagátültetést. Rokonságban nem álló gyerekek között azonban még nem végeztek ilyen beavatkozást sikeresen. A legutóbbi ilyen próbálkozás egy fiatal halálát okozta.