Gusztáv, Marcell2021. január 16., szombat
Tudomány

A Föld eljegesedése idézte elő az állatvilág megszületését

2017.08.20.NG
National Geographic Magyarország

Az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) munkatársainak sikerült kiderítenie, hogy miként jelentek meg bolygónkon az első állatok.

Kép: Wikipedia

Jochen Brocks, az ANU csapatának vezetője szerint a kutatók közép-ausztráliai lerakódásokat elemeztek. A szakértők porrá őrölték a kőzeteket, majd kivonták az ősi organizmusoktól származó molekulákat – számol be az egyetem oldala.

„Ezek a molekulák arról árulkodnak, hogy 650 millió éve óriási ökológiai fordulat következett be, az algák elterjedésével” – mondta a kutató. Brocks úgy véli, ezen lények elszaporodása olyan folyamatot indított el az élővilágban, mely nélkül ma nem lennének emberek.

50 millió évvel az algák elburjánzása előtt drámai esemény zajlott a bolygón: az úgynevezett hógolyó-Föld periódusa. Az érintett időszak során, mintegy 50 millió éven keresztül a bolygó teljesen fagyott volt.

A hatalmas gleccserek egész hegyeket porlasztottak szét, nagy mennyiségű tápanyagot szabadítva fel. Mikor egy extrém felmelegedéssel a világ megolvadt, a folyók a tengerekbe mosták a tápláló törmeléket. A későbbi lehűléssel aztán az óceánokban az algák szaporodására ideális környezet jött létre. A baktériumok által uralt vizekben ekkor jelentek meg a bonyolultabb organizmusok. Brocks szerint az algák a tápláléklánc alapjaivá váltak, elég energiát biztosítottak a komplex ökoszisztéma kifejlődéséhez.

Amber Jarrett, a csapat tagja hozzátette, már a kőzetekben található molekuláris fosszíliák azonosításakor tudták, hogy hatalmas tudományos áttörést értek el. Úgy tűnik, hogy a hógolyó-Földnek közvetlen szerepe volt az összetett élet kialakulásában: az állatvilág gyakorlatilag hóból és jégből született.

Hozzászólások

Elzártsága okozhatta a jégkori óriásfarkas vesztét

Elzártsága okozhatta a jégkori óriásfarkas vesztét

Észak-Amerika jellegzetes jégkori ragadozója, az óriásfarkas, régóta foglalkoztatja a kutatókat.

Ennek a bolygónak három csillaga is van

Ennek a bolygónak három csillaga is van

Nem sokkal azután, hogy a Kepler űrtávcső 2009-ben megkezdte munkáját, azonosított egy nagyjából fél Szaturnusz-méretű bolygójelöltet.

Mobiltelefon-függőek az ausztrálok

Mobiltelefon-függőek az ausztrálok

Egy friss kutatás szerint ez a függőség az élet számos terültetére is negatív hatással lehet.

Háromezer nap a vörös bolygón

Háromezer nap a vörös bolygón

A Curiosity marsjáró jelenleg a Mount Sharp nevű hegyre kapaszkodik fel

Az utóbbi évek legnagyobb tejipari innovációja

Az utóbbi évek legnagyobb tejipari innovációja

A Debreceni Egyetem (DE) kutatói szerint az A2-es tej az utóbbi évek legnagyobb tejipari innovációja, mivel sajátos fehérjeszerkezete miatt kevésbé okoz emésztési panaszokat, mint a forgalomban lévő tejek.

National Geographic 2021. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket