Zavart méhek a napfogyatkozás árnyékában

A teljes napfogyatkozás látványa ősidők óta lenyűgözi az embereket, a háziméhek totalitáskor mutatott szokatlan viselkedésének lehetséges okát csak a közelmúltban tárták fel.

A virágport gyűjtő dolgozó méhek a teljes napfogyatkozás totalitása előtti 5-10 percben tömegesen repülnek vissza kaptáraikhoz, ám némelyikük tévedésből idegen családnál köt ki. Az 1842. július 8-i hazánkból is megfigyelt teljes napfogyatkozásról szóló feljegyzések minderről így számoltak be: „a méhek nem dolgoztak s köpőikbe vonultak”.
Fotó: Pixabay
A méztermelő háziméh és az ember kapcsolata igen nagy múltra tekint vissza, így a méhészek már számos alkalommal megfigyelhették a méhek teljes napfogyatkozás alatti zavart viselkedését is. Igen jellegzetes például, amint ezek a rovarok a totalitás pillanatának közeledtével tömegesen repülnek vissza kaptáraikhoz, némelyikük azonban időnként elvéti a bejáratot, illetve lassan és bizonytalanul repdesve a környező tárgyakba, növényekbe is beleütközik. Rendellenes viselkedésük csak tovább fokozódik, amikor a Hold teljesen a Nap elé kúszik: a kaptárokon kívül rekedt méhek ilyenkor nagy felhőkben kavarognak, némely esetben szokatlanul erős, zúgó hangot is hallatva. Amint aztán néhány perc elteltével a Nap első sugarai újra előbukkannak, az idegen kaptárban és a szabadban rekedt méhek ismét megpróbálnak visszajutni saját kaptárukba, ezt követően azonban gyűjtésük még jó ideig szünetel.
Totalitás után nagy a zűrzavar a kint ragadt méhek között: tétován vánszorognak, nekiütköznek a környező tárgyaknak, némelyikük pedig csápjait mozgatva keresi a kaptárból kiáramló, saját családjára jellemző illatanyagot. Megszokott életük csak fél-egy órával később áll helyre.
Fotó: Pixabay
A méhek térbeli tájékozódása az égbolt polarizációs mintázatán alapszik, amely derült, részben felhős, borult és ködös időben egyaránt biztos iránytűt jelent a rovarok számára. Ennek segítségével „ki tudják számolni” a nektárforrás és a kaptár közti repülési irányt és távolságot, de az út megtételéhez szükséges „bioüzemanyag” mennyiségére is következtetni tudnak. Utóbbit azért kell szinte tökéletes pontossággal tudniuk, hogy virágmustrájukról a lehető legtöbb pollennel vagy nektárral térhessenek vissza családjukhoz. Út közben csak annyival több mézet szívnak fel a szükségesnél, ami 100-150 méter többletút megtételéhez elegendő.
Teljes napfogyatkozás totalitása idején azonban a viszonyítási alapot adó égi mintázat térben és időben olyan gyorsan és drasztikusan változik, hogy a méhek egész egyszerűen eltévednek. Számukra pedig már egy rövid kerülő is végzetes lehet, az útvesztőben kiürülő mézhólyagjukkal ugyanis nem jutnak haza. Navigációs módszerük tehát szinte mindig szilárd lábakon áll, akkor azonban már kevésbé megbízható, ha a fény elszivárgott az égből. A méhészeknek szóló javaslat tehát a következő: érdemes figyelni rá, hogy a méhek ne lássák a teljes napfogyatkozást, a fenti problémára ugyanis nincsen védőszemüveg.
A Napból érkező polarizálatlan fény egy olyan elektromágneses hullám, amely a terjedési irányra merőlegesen bármilyen irányba rezeghet, a légkör részecskéin szóródva azonban rezgése rendezetté, polarizálttá válik. Ennek eredményeképp kialakul egy Nappal együtt mozgó jellegzetes égi polarizációs mintázat, melynek szimmetriatengelye kiváló iránytűt szolgáltat a polarizációérzékeny látórendszerű állatok számára derült és felhős időben is. Mint azonban azt az ELTE Környezetoptika Laboratóriumának kutatói az 1999-es teljes napfogyatkozás során feltárták, az égbolt polarizációs mintázata totalitáskor drasztikusan eltér az egyébként megszokottól, ami hatással lehet az e mintázat alapján tájékozódó háziméhek viselkedésére is.
Illusztráció: Horváth G., Farkas A., Kriska Gy. (2016) A poláros fény környezetoptikai és biológiai alkalmazásai.