A Szaturnusz gyűrűi fiatalabbak lehetnek, mint a dinoszauruszok

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szondája a tervek szerint már csak kétszer halad át a gyűrűk belső pereme és a planéta között, mielőtt szeptember 15-én a Szaturnuszba csapódik – írta a BBC News.

A küldetés vezetői azért választották a szonda megsemmisítésének ezt a módját, hogy a Szaturnusz holdrendszerét még véletlenül se tegyék ki emberi eredetű szennyezésnek. Amennyiben ugyanis a szonda műszereit egyszerűen csak kikapcsolják, akkor előfordulhat, hogy az akkor már kontrollálhatatlan pályán mozgó szonda valamelyik holdra zuhan és földi eredetű szennyezést szállít oda.

Az elmúlt hónapokban a szonda minden korábbinál jobban megközelítette a Szaturnuszt: minden keringése során a gyűrűk belső pereme és a Szaturnusz között halad át, aminek köszönhetően egészen közelről tudja tanulmányozni a bolygót és a legbelső gyűrűket is, egyedülálló információkkal szolgálva a kutatóknak erről az ismeretlen régióról.
A kutatók az űrszonda által szolgáltatott adatok alapján próbálják megállapítani a gyűrűk tömegét, amelynek ismerete segíthet azok korának meghatározásában.

Minél masszívabbak a gyűrűk, valószínűleg annál idősebbek. A tudósok egy része úgy véli, hogy a Szaturnusszal együtt alakulhattak ki 4,6 milliárd évvel ezelőtt. Ahhoz, hogy ellenálljanak a különböző behatásoknak, például az apró meteoritokkal való ütközéseknek, hatalmas tömegűeknek kellene lenniük. A jelek szerint azonban épp ellenkező a helyzet és a tömegük kevesebb, mint azt korábban becsülték.

Amennyiben ez bebizonyosodik, az azt jelentené, hogy a gyűrűk valójában olyan égitestek maradványai, amelyek szétszúzódtak a Szaturnusz körül a közelmúltban. A Cassini-projekt egyik kutatója, Linda Spilker szerint ha a gyűrűk fiatalok, akkor valószínűleg egy üstökös, egy kentaurtípusú objektum – jeges, üstökösszerű égitest -, de az is lehet, hogy egy hold “merészkedett” túlságosan közel a Szaturnuszhoz, amelynek gravitációs mezeje összezúzta az objektumot és annak megmaradt darabjai gyűrűvé olvadtak össze a planéta körül. Hozzátette: “az is lehet, hogy ez többször is megtörtént. Lehet, hogy a gyűrűkben látott eltérések a szétzúzódott égitestek különbözőségéből fakadnak”.

“Úgy véljük, hogy a gyűrűk nagyjából 100 millió évesek lehetnek, ami viszonylag fiatalnak számít a Naprendszer korához viszonyítva” – mondta a szakember, hangsúlyozva, hogy még csupán néhány napja elemzik az új adatokat, ezért sok a bizonytalanság. (Összehasonlításképp: a dinoszauruszok körülbelül 240 millió éve jelentek meg a Földön.)

A kutatók izgatottan néznek elébe a misszió utolsó napjainak. A Cassini szeptember 14-én fogja elkészíteni az utolsó képeket, egyebek között a Titan és az Enceladus holdakról, a Szaturnusz északi féltekéjén lévő hatszögletű légköri képződményről, és a gyűrűkbe ágyazott Peggy nevű objektumról. A szondát ezután felkészítik a becsapódásra, ami azt jelenti, hogy azokat a műszereket helyezik előtérbe, amelyek légköri adatokat tudnak gyűjteni.

A Cassini elolvad és szétszúzódik, ahogy több mint 120 ezer kilométeres óránkénti sebességgel alámerül a bolygó légkörébe. A földi irányítók akkor fogják tudni, hogy a szonda megsemmisült, ha a földi antennák elveszítik vele a rádiókapcsolatot, ami várhatóan szeptember 15-én, magyar idő szerint 13 óra 54 perckor fog bekövetkezni.

A Cassini eredetileg négyévesre tervezett küldetését már kétszer meghosszabbították. A Szaturnusz vizsgálatára tervezett Cassini-Huygens-űrszondát 1997. október 15-én indították. Az anyaszonda, a Cassini feladata az volt, hogy a Szaturnusz körül keringve vizsgálja a bolygót, valamint annak gyűrű- és holdrendszerét. A szondapáros 2004. július 1-jén állt pályára a Szaturnusz körül. A Huygens 2004. december 25-én vált le az anyaszondáról, majd 2005. január 14-én sima leszállást végzett a Titan addig teljesen ismeretlen felszínére.