Élethű szobor készült az 500 millió éves ősrákról

A Lund Egyetem munkatársai egy művész segítségével „keltették életre” az egyik leghíresebb fosszilis fajt, az Agnostus pisiformist.

Kép: Esben Horn
A trilobita lény meglehetősen nagy számban élt a mai Skandinávia területén 500 millió évvel ezelőtt. Kis mérete ellenére a kipusztult faj napjainkban több módon is segíti a tudósok munkáját.
Az Agnostus pisiformis kifejlett állapotban is csupán 1 centiméteres volt, mégis rengeteg kövületét találták már meg. Gyakran nem csupán az élőlény kemény héjának, de lágy szöveteinek fosszíliája is előkerül, ezért remek rekonstrukciókat tudnak készíteni az állatról.
Mats E. Eriksson, a Lund Egyetem geológusa szerint az arányaiban felnagyított szobrok részleteiben mutatják meg a faj anatómiáját, például a végtagokat és csápokat. A szakértő vizsgálatai során főleg a mikroszkopikus létformákra fókuszál, így próbálja meg rekonstruálni a több millió évvel ezelőtti ökoszisztémát.
Az Agnostus pisiformis modellezéséhez Eriksson egy dán művésszel és tervezővel, Esben Hornnal dolgozott együtt. Horn cége múzeumok és egyéb tudományos intézmények számára készít kihalt és még ma is létező organizmusokat ábrázoló élethű szobrokat.
Bár az Agnostus pisiformis legtöbb fosszíliája Skandináviából került elő, már Anglia és Oroszország területén is találtak leleteket. Mivel a faj csak egy adott ideig élt 500 millió évvel ezelőtt, maradványait jól lehet használni a kövek datálásához. Az élőlény ezért népszerű tudományos körökben.
Az állat emellett az ősi ökoszisztémáról is árulkodik. Az Agnostus pisiformis nagy számban és jó állapotban maradt fenn, így jól tanulmányozható egyedfejlődése. Eriksson úgy véli, az anatómia megismerése nem csak a faj életmódjának, de környezetének megértésében is segít.
A kutató bízik benne, hogy az újonnan elkészített szobor egy utazó kiállítás részévé válhat, melynek témája a félmilliárd évvel ezelőtti ökoszisztéma. A szakértő amellett, hogy be szeretné mutatni ezt az érdekes korszakot, arra is rá akar világítani, hogy a paleontológia nem csak a dinoszauruszok tanulmányozásáról szól.
„Több száz millió évvel a dinoszauruszok megjelenése előtt is voltak fantasztikus és bizarr létformákban hemzsegő ökoszisztémák” – mondta Eriksson.