Évente ötezer európai hal meg a dízel-gate miatt

Egy új tanulmány szerint a környezetbarátnak mondott járművek ezrek halálát okozták.

Kép: Wikipedia
Az új eredmények összhangban vannak a korábbi becslésekkel – számol be a Phys.org.
Az úgynevezett dízel-gate, vagy emissziós botrány még 2015-ben tört ki, amikor a Volkswagen elismerte, hogy csalt az autói kibocsátási tesztjein. Azóta több más nagyobb cég is gyanúba keveredett.
Egy 2017 májusában megjelent tanulmány szerint 2015-ben a dízelmotorok globálisan 38 ezer korai halált idéztek elő. Az új vizsgálatban kifejezetten az európai helyzetre fókuszáltak.
A norvég, osztrák, svéd és holland kutatókból álló csapat arra jutott, hogy a dízelmotorokból származó apró részecskék évente tízezer európai életét veszik el. A szakértők úgy vélik, ezen halálesetek fele elkerülhető lett volna, ha az eladott autók által kibocsátott nitrogén-oxidok szintje megfelelt volna az elvárásoknak.
A jelenség a legsúlyosabban Olaszországot, Németországot és Franciaországot érintette a dízelmotoros járművek nagy arányú használata miatt.
Az új tanulmány szerint hazánkban 2013-ban 190 ember korai halálát idézték elő a dízeles járművek, megfelelő kibocsátási szinttel 90 ember életét lehetett volna megmenteni.
Mivel a dízelautókat kevésbé tartják szennyezőnek, mint a benzineseket, számuk egyre emelkedik az 1990-es évek óta – mára a használatban lévő járművek fele dízeles. Európában összesen mintegy 100 millió dízel autót használnak, kétszer annyit, mint a világ egyéb területein összesen.
Bár a dízelmotoros járművek összességében kevesebb üvegházhatású gázt bocsátanak ki, mégis jelentősen növelik a nitrogén-oxidok arányát a légkörben.
Az Európai Unióban, Norvégiában és Svájcban a nitrogén-oxidok emissziójának 40 százalékáért a közúti szállítás felelős. Ezek a gázok savas esőt és szmogot idézhetnek elő, sőt, hosszabb kitettség esetén légzési nehézséget, szemirritációt, étvágytalanságot, fogszuvasodást, fejfájást és tüdőkapacitás-csökkenést is kiválthatnak.
Kapcsolódó cikk: Kína fokozatosan nemet mond a benzin- és dízelmotorokra