Így juttathatja el a nevét a Marsra
A NASA 2017. november 1-ig várja a jelentkezéseket.
Kép: NASA/JPL-Caltech
Az InSight szonda a tervek szerint 2018 novemberében száll majd le a Marson. A szerkezet lesz az első, amely a vörös bolygó mélyét tanulmányozza. A szondához olyan szeizmométer fog tartozni, amely a marsrengések és a becsapódások erejét felhasználva vizsgálja majd a felszín alatti anyagokat. A leszállóegység emellett egy automatizált hőérzékelőt is szállítani fog, amely minden korábbi eszköznél mélyebbre áshatja magát a marsi talajba.
Az InSight azonban nem csak emiatt lesz érdekes. 2015-ben a NASA már esélyt adott a publikumnak, hogy a szonda egyik mikrocsipjén elküldjék nevüket a vörös bolygóra – a projektben nagyjából 827 000 személyt választottak ki. Az űrhivatal most újabb lehetőséget kínál.
„A Mars továbbra is izgalomban tartja az űrrajongók minden korosztályát” – mondta Bruce Banerdt, az InSight vezető kutatója és a Jet Propulsion Laboratory munkatársa.
Amennyiben valaki jelentkezik a projektre, az „törzsutas” pontokat kap, melyek azt mutatják, hogy az illető mennyiben vett részt a NASA Marshoz tervezett küldetéseiben. Hasonló pontokat az űrrajongók más missziókkal, akár évekkel később is gyűjthetnek.
A NASA már korábban, 2014-ben is létrehozott hasonló kezdeményezést – akkor az Orion űrhajó első repülésén utazó egyik chipre lehetett neveket íratni. Az amatőrök legközelebb az Exploration Mission-1-re, a Space Launch System rakétát és az Oriont egyesítő küldetésre küldhetik majd be nevüket.
Az InSight a tervek szerint 2018 májusában fog indulni. A szakértők bíznak benne, hogy a projekttel jobban megérthetik a Mars, illetve a kőzetbolygók, így például a Föld kialakulását és fejlődését. A névküldő kezdeményezésre erre a linkre kattintva lehet jelentkezni.