Megvan, miért büdös a durián
Megfejtették a gyümölcs szúrós szagának titkát szingapúri tudósok - számolt be róla a BBC hírportálja.
Három évnyi munka után az öt rákkutatóból álló csoport a világon elsőként készítette el a labdaméretű, tüskés dél-ázsiai gyümölcs genetikai térképét, eredményeik a Nature Genetics című szaklap aktuális számában jelentek meg.
Munkájukat magukat meg nem nevező duriánrajongók finanszírozták. A tudósok megtalálták azt a gént, amelynek a számlájára írható a durián átható, rothadásra emlékezető szaga. Ez lehetővé teszi, hogy „szagtalan vagy enyhébb szagú” duriánváltozatot fejlesszenek ki a jövőben.
Nem mindenki örült ennek a lehetőségnek, egyes duriánkedvelők rajonganak gyümölcs sajátos illatáért. „A durián a szaga nélkül olyan, mint az ember, aki elvesztette a lelkét” – írta egy szingapúri Facebook-felhasználó.
„Elemzésünk feltárta, hogy a kén képződése erőteljes a duriánban, és ez érződik is a gyümölcsön” – mondta Patrick Tan, a kutatás egyik vezetője.
A jellegzetes szagnak a vadonban fontos feladata van: magához vonzza az állatokat, melyek megeszik a termést és a magvait szétszórják.
Szeretik és utálják az emberek a duriánt: Szingapúrban sok helyen még a szabad ég alatt is tilos fogyasztani, a tömegközlekedési eszközökre sem szabad felvinni.