Tivadar, Tihamér, Töhötöm2021. április 20., kedd
Tudomány

Nem fogyaszt elég kalciumot az emberiség

2017.10.21.NG
National Geographic Magyarország

Magyarország sem szerepelt túl jól a Brown Egyetem felmérésén.

Kép: Wikipedia

A Brown Egyetem munkatársainak új tanulmánya szerint a felnőttek napi kalciumbevitele az egyes régiókban igen változatos. Ethan Balk, a csapat vezetője úgy véli, az eredmények azt mutatják, hogy sok térségben komoly a kockázat a csontbetegségek kialakulására.

„Észak-Amerikán és Európa nagy részén, különösen Észak-Európán kívül, az egészséges csontokhoz szükségesnél alacsonyabb a bevitel” – mondta a kutató. Balk hozzátette, a kevés kalcium a világ számtalan pontján töréssel és csontritkulással fenyegeti az embereket.

Az elemzésben a szakértők olyan korábbi tanulmányok adatait használták fel, melyek az egyes országok felnőtt lakosságának napi kalciumfogyasztását mutatták be. A kutatók 74 olyan országot találtak, melyről elég információt tudtak összegyűjteni.

Balk és kollégái kihangsúlyozták, hogy az általuk használt tanulmányok nem egységesek. Az adatok azonban így is elegendőek voltak ahhoz, hogy illusztrálni tudják a regionális trendeket. Az elemzés alapján Dél- és Kelet-Ázsiában a legalacsonyabb, míg Észak-Európában a legmagasabb a bevitel. Magyarország a középmezőnyhöz tartozik.

A napi beviteli ajánlás nemzetenként változhat, a legtöbb országban azonban az ajánlotthoz képest alacsonyabb az átlagfogyasztás. Éppen ezért úgy tűnik, hogy az emberiség nem vesz magához elegendő kalciumot.

A szakértők bíznak benne, hogy eredményeik hatására a döntéshozók lépéseket tesznek majd a kalciumbevitel népszerűsítéséért. A kalcium ugyanis elengedhetetlen az egészséges csontok számára.

Hozzászólások

Az ártalmatlan vulkánkitörésnek is vannak veszélyei

Az ártalmatlan vulkánkitörésnek is vannak veszélyei

Egy új kutatás szerint a légzőszervi megbetegedések száma nőtt a csendes lávaöntő kitörések idején Izlandon.

Magyar kutatók a szén-dioxid átalakítására alkalmazható megoldást dolgoztak ki

Magyar kutatók a szén-dioxid átalakítására alkalmazható megoldást dolgoztak ki

A szén-dioxid elektrokémiai hasznosítására dolgoztak ki a korábbinál hatékonyabb, skálázható megoldást a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, felfedezésüket szabadalmaztatták.

Porgyűrűt figyeltek meg a Vénusz pályáján

Porgyűrűt figyeltek meg a Vénusz pályáján

A struktúra a Nap körül húzódik, és a Vénusz útját követi.

Mérföldkő a repülés történetében: meghódítottuk a Mars légkörét

Mérföldkő a repülés történetében: meghódítottuk a Mars légkörét

Minden égitesten csak egyszer lehet első repülést végrehajtani.

1971 óta működnek űrállomások

1971 óta működnek űrállomások

1971. április 19-én állították Föld körüli pályára a világ első űrállomását, a szovjet Szaljut-1-et, az összefoglaló MTVA Sajtóarchívuma alapján készült.

National Geographic 2021. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket