Forrásban lévő víz formálhatta a Mars felszínét

A szakértőket régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy hogyan alakulhattak ki a vörös bolygó jellegzetes formái.

Kép: Wikipedia
Az Open University (OU) munkatársai szimulációs kamrákban végeztek kísérleteket. Az eredmények alapján a Mars vékony atmoszférájának és az időszakonként aránylag meleg felszíni hőmérsékletnek köszönhetően a távoli múltban a bolygó talaján a víz látványos forrásba kezdett – számol be az AlphaGalileo. A jelenség hatására nagy mennyiségű homok és egyéb üledék kavarodott fel.
Ez azt jelenti, hogy a Földdel ellentétben a vörös bolygón már kis mennyiségű folyadék is elég volt a dűnék, vízmosások és egyéb formák létrejöttéhez.
Jan Raack, a tanulmány vezető szerzője szerint a kutatók régóta tudják, hogy a Marson üledékszállításhoz kötődő formációk találhatóak, kialakulásuk okáról azonban komoly szakmai vita folyik.
Az új adatok felfedték, hogy az üledékeket forrásban lévő víz szállíthatta alacsony nyomás alatt. „Ez egy új geológiai jelenség, amely nem fordul elő a Földön, és amely fontos lehet más bolygófelszíneken zajló folyamatok megértésében” – mondta Raack.
A szakértő hozzátette, bár a folyékony víz forrásai további elemzéseket igényelnek, az eredmények így is azt mutatják, hogy már kis vízmennyiség is jelentős felszínformálást végezhetett a Marson.
A kutató szerint újabb vizsgálatokra lesz szükség, hogy jobban megértsük a folyadék viselkedését az égitesten. Ebben nagy segítséget jelenthetnek a közeljövő missziói, például a 2020-as ExoMars küldetés, amely remélhetőleg további információkat szolgáltat majd a vörös bolygóról.