A bonobóknak is fontos az első benyomás
Úgy tűnik, az élőlények még az idegenekkel is nagyon kedvesek.
Bonobó kölykök a Lola Ya BONOBO területén
Fotó: Profimedia
Jingzhi Tan, a Duke Egyetem egykori munkatársa szerint a híresen barátságos emberszabásúak az ismeretleneknek is előszeretettel segítenek. Tan egy korábbi tanulmányával már igazolta, hogy a bonobók az idegenekkel is megosztják táplálékukat, az új vizsgálattal pedig azt akarta felmérni, hogy milyen messzire mennek el a majmok a kedvességben.
A szakértők a Kongói Demokratikus Köztársaság területén található Lola ya Bonobo természetvédelmi terület vadon élő példányait figyelték meg. A kutatás során kiderült, hogy a bonobók akkor is segítenek az idegeneknek a táplálékszerzésben, ha a támogatásért nem is kapnak azonnal jutalmat.
A vizsgálatban 16 egyedet tereltek be két szomszédos terem egyikébe. A szobákat egy kerítés választotta el. Az üres terembe egy almát lógattak úgy, hogy az állatok ne érhessék el. A majmok ugyanakkor hozzáfértek ahhoz a fadarabhoz, melyhez a gyümölcsöt tartó kötelet rögzítették.
A kísérlet során a majmok négyszer nagyobb valószínűséggel engedték le a gyümölcsöt, ha a szomszédban egy idegen majom jelent meg, mintha üresen maradt volna. Az élőlények ráadásul kérés nélkül is segítettek.
Egy másik vizsgálatban a majmoknak kétféle videót mutattak: az egyiken számukra ismerős, a másikon pedig ismeretlen példányok ásítoztak, vagy viselkedtek semlegesen. A kísérletben a bonobók ugyanakkora eséllyel kezdtek el ásítozni, ha a képernyőn idegen, illetve ha ismerős egyedek tűntek fel. Ez azt jelenti, hogy az élőlényeknél nem teljesen tudatos az idegenek iránti együttérzés.
Tan szerint az ismeretlenekkel való kedvesség azoknál a fajoknál alakult ki, ahol a külső csoportokkal való kötődés kialakítása megéri az erőfeszítést. Könnyen elképzelhető, hogy a bonobóknak az emberekhez hasonlóan fontos az első benyomás.