Igazi csúcsragadozó lehetett az óriási vidrafaj

A hatalmas állat nagyjából 6 millió éve élt a mai Kína területén.

Kép: Z. Jack Tseng
A Z. Jack Tseng, a Buffalói Egyetem munkatársa által vezetett csapat arra jutott, hogy a Siamogale melilutra kora meghatározó ragadozója lehetett – számol be az egyetem oldala.
Az állat 6 millió éve élt a mai Délnyugat-Kína területén, mocsaras, vizes régiókban. A faj maradványát, egy szinte teljesen ép koponyát, 2010-ben fedezték fel. Az elemzések arra utalnak, hogy az 50 kilogrammos élőlény a vidrák legnagyobb képviselője lehetett.
Tseng szerint kutatásuk alapötlete az volt, hogy amennyiben a faj igazán erőset harapott, úgy méretének köszönhetően nagy prédákat is elejthetett. A vizsgálat igazolta a szakértők elképzelését.
A számítógépes szimuláció felfedte, hogy a Siamogale melilutra állkapcsa jóval ellenállóbb volt a vártnál. Az adatok alapján a vidra a csontokat is össze tudta roppantani.
„Nem tudjuk biztosan, de úgy gondoljuk, hogy ez a vidra sokkal inkább volt csúcsragadozó, mint a vidrák ma élő fajai” – mondta Tseng. Az eredmények azt mutatják, hogy a kihalt állat összetörhette a puhatestűek héját, illetve a madarak és emlősök csontjait.
A ragadozó harapásának felméréséhez a szakértők először napjaink vidráinak állkapcsát elemezték. Az analízis szerint a mai élőlényeknél a kisebb test erősebb harapást jelent. A Siamogale melilutra azonban kivétel: állkapcsa hatszor erősebb volt, mint amire a kutatók számítottak. Erős harapása és hatalmas mérete miatt a faj környezetének meghatározó ragadozója lehetett. A csapat úgy gondolja, hogy a modern vidrák az állkapocs gyengeségét eszközhasználattal ellensúlyozzák.