Gyakrabban törhetnek ki szupervulkánok

Egy efféle esemény akár civilizációnkat is fenyegetheti.

Kép: Wikipedia
A Bristoli Egyetem csapata 100000 évnyi geológiai adatot vizsgálva arra jutott, hogy átlagosan sokkal kevesebb idő telik el két szupervulkán kitörése között, mint eddig hitték – számol be a Phys.org.
Bizonyos események, például egy aszteroida becsapódása, vagy egy hatalmas tűzhányó kitörése, globális szinten is kifejti hatását. Egy nagyobb esemény akár az emberiséget is fenyegetheti.
A tűzhányók kitöréseit a vulkánkitörési indexszel (VEI) osztályozzák. A legnagyobb események VEI-8-asak, melyekkel több mint 1000 köbkilométernyi anyag szóródik ki. Ilyen szuperkitörés évtizedekre képes megváltoztatni a globális éghajlati mintákat.
A bristoli kutatók most becslést adtak arra, hogy milyen gyakoriak lehetnek az efféle kitörések. Analízisük alapján az események közt átlagosan 17 000 év telik el. Jonathan Rougier, a csapat tagja szerint a korábbi, 2004-es számítás alapján csupán 45-714 ezer évente fordulnak elő szuperkitörések.
„Frissen megjelent tanulmányunkban azonban a skálát 5-48 ezer évre becsüljük” – mondta a szakértő. A legutóbbi kitörés 20-30 ezer éve történt, Rougier ugyanakkor hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy a közeljövőben szükségszerűen be fog következni egy újabb esemény. Ennek ellenére érdemes lehet átdolgozni a katasztrófahelyzetekre létrehozott terveket.
A kutatók bíznak benne, hogy módszereikkel a jövőben egyéb fenyegető események ismétlődését is fel tudják majd mérni.