Már biztos: nem egyedi a Naprendszer a galaxisban
Felfedezték egy távoli csillag, a Kepler-90 nyolcadik bolygóját, ezzel a rendszer planétáinak száma nyolcra nőtt, ami annyi, mint a Naprendszeré.
Fotó: NASA
A Kepler-90 így a Naprendszeren kívül a legtöbb bolygóval rendelkező csillag, amit valaha felfedeztek – írta a BBC hírportálja. A csillag csak kicsit forróbb és nagyobb a Napnál, a kutatók eddig hét bolygójáról tudtak.
A legújabban azonosított bolygóval együtt „a Kepler-90 az első csillag, amelynek ugyanannyi bolygója van, mint a mi Naprendszerünknek” – mondta Christopher Shallue, a Google informatikusa.
A keresőóriás mérnökei a mesterséges intelligencia gépi tanulás elnevezésű programját használták a Naprendszeren kívüli bolygók felkutatására. A felfedezés az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Kepler űrtávcsöve által gyűjtött adatokon alapult.
A csillag távol, a Földtől 2545 fényévre található, ám bolygórendszere a Naprendszeréhez hasonló elrendezést mutat.
„A Kepler-90 csillagrendszere a mi Naprendszerünk egy kicsinyített változata. Belül kisebb, kívül nagyobb planéták keringenek benne, csak egymáshoz sokkal közelebb” – magyarázta Andrew Vanderburg, az austini Texasi Egyetem kutatója, a nyolcadik bolygó egyik felfedezője.
A Kepler-90 bolygói annyira közel keringenek egymáshoz, hogy a legkülső planéta ugyanolyan távolságra van a csillagától, mint a Föld a Naptól.
Mivel az új bolygó, amelyet Kepler-90i-nek neveztek el, a rendszeren belül sokkal beljebb kering a csillagához, felszínén perzselő forróság uralkodik, nagyjából 425 Celsius-fok. A bolygó 14,4 nap alatt kerüli meg csillagát.
A mesterséges intelligencia segítségével fedeztek fel korábban egy másik csillag körül egy Föld nagyságú bolygót, a Kepler 80g-t.
Az utóbbi évtizedekben mintegy 3500 Naprendszeren kívüli, úgynevezett exobolygót azonosítottak.