Méhekre veszélyes mezőgazdasági módszerek

Újabb kutatás igazolja, hogy a mezőgazdasági területeken a méhek számára halálos körülmények alakulnak ki.

Fotó: Wikipedia
A Simone Tosi és James Nieh, a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem munkatársai által vezetett csapat tagjai mézelő méheket vizsgáltak, melyek kulcsszerepet töltenek be a virágok beporzásában – számol be a Phys.org. A szakértők azt elemezték, hogy miként hat a növényvédő szerek, a neonikotinoidok, illetve az alacsony tápanyagforrás kombinációja a rovarokra. Ilyen körülmények sokszor alakulnak ki mezőgazdasági területeken.
A csapat két elterjedt szer, a klotianidin és a tiametoxam hatását tanulmányozta, melyek az alkalmazás után sokáig megmaradnak a környezetben.
A vizsgálat során arra jutottak, hogy a rovarirtók és a tápanyaghiány együttesen 50 százalékkal több méhet pusztítanak el, mint a két tényező külön-külön. Meglepő módon korábban nem végeztek el hasonló kombinált kísérletet.
„Eredményeink az első bizonyítékai annak, hogy ezek a stresszorok képesek a kölcsönhatásra, és jelentős károkat okoznak az állatoknak” – mondta Tosi.
A méhek populációja világszerte csökken. Mivel a rovarok beporzásuk miatt meghatározó szerepet töltenek be az ökoszisztéma működésében, eltűnésük katasztrófával járna. Az utóbbi időkben ezért egyre több szakértő kezdett el a méhek egészségével foglalkozni.
Tosi szerint vizsgálatuk is igazolja, hogy érdemes átgondolni a növényvédő szerek használatát. Nieh hozzátette, az alacsony tápanyagszint és a toxikus anyagok együttesen nem csak a rovarokat, de egyéb állatokat is fenyegethetnek.