Négyezer éves szaunára bukkanhattak

Az ősi építményt Angliában tárták fel.

Fotó: John Tibbles
A John Tibbles vezette szabadúszó régészcsapat néhány hónapja egy fából készült henge-et azonosított Yorkshire területén. Tibbles a közelmúltban ismertette a feltárás eddigi eredményeit – számol be a Phys.org.
Az építményt Harnsea közelében találták meg, egy olyan lelőhelyen, ahol 1992 óta folytatnak ásatásokat. Bár a felszínen egy ideje zajlanak már a munkálatok, a kutatók sokáig nem tudták felmérni a lelőhely szerkezetét. A légi felvételek azonban segítettek a terület feltérképezésében.
A lelőhely egy hatalmas körből áll, melynek szélein téglalap alakú objektumok, közepén pedig egy kis kőrakás helyezkedik el. Magát a kört egy árok és egy homoktöltés segítségével alakították ki. A henge nagyjából 4000 éves, tehát az újkőkor és a bronzkor fordulóján emelték.
Tibbles szerint eredményeik azt mutatják, hogy a téglalapok faoszlopokból álló épületek, vagy padok alapjai voltak. A körbe két bejárat volt, az egyik az északnyugati, a másik pedig a délkeleti részén.
A középpontban található gödör különösen érdekes. A verembe égett köveket azonosítottak, melyeket a jelek alapján felhevítve hoztak a helyszínre. Hasonló köveket találtak a bejáratok közelében is.
Tibbles úgy véli, hogy ezek a kövek valamilyen rituálé vagy hamvasztás nyomai lehetnek. A régész hozzátette, a helyszín kapcsolatban állhatott a közelben fekvő sandsfieldi lelőhellyel, ahol egy árokkal határolt, 37 urnát tartalmazó temetőt tártak fel. A két helyszín hasonló korú.
Tribbles egy harmadik lehetőséget is bemutatott. A szakértő szerint nem kizárható, hogy a lelőhely valójában egy óriási szauna volt, ahol felhevített köveket és egy helyi patak vizét használták fel. A régészek által azonosított alapokon pedig izzasztó fakunyhók álltak.
A csapat azt tervezi, hogy tavasszal folytatja a terület feltárását.