Magdolna, Magda, Ervin, Léna2023. május 29., hétfő
Tudomány

Az ember második legjobb barátja

2018.01.17.ELTE
National Geographic Magyarország

Az ELTE Etológia Tanszék munkatársai szerint a robotok tervezése során inkább az állatok viselkedését kell alapul venni. Vajon miért?

Fotó: Profimedia

Sokunkban ellenérzést váltanak ki az emberhez nagyon hasonlító robotok, hiszen valahogy mégis érezzük, hogy nem ugyanolyanok, mint mi. A világban viszont egyre nagyobb szerepet kapnak, egyes jövőkutatók szerint pár évtized múlva már mindenhol robotok fognak minket körülvenni: nem csak a háztartásban vagy az ipari termelésben lehetnek hasznosak, hanem segíthetnek például az idős vagy fogyatékkal élő embereknek is.

„A Tanszéken már korábban, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel együttműködve fejlesztettünk egy olyan robotot, ami a kutya viselkedésén alapuló érzelmi megnyilvánulásokat mutatott, például csóválta az antennáját, amikor örült, és behúzta, amikor félt” – mondta Miklósi Ádám, a Tanszék vezetője.

A kutya több okból is ideális faj a robotok viselkedésének modellezéséhez. Először is, az ember nagyon jól tud kommunikálni velük. Másrészt, a kutya az a faj, amely élethosszig tartó kötődést alakít ki az emberekkel, az emberek pedig többnyire családtagként kezelik őt. „Fontos, hogy az emberek el tudják fogadni a közvetlen közelükben élő, őket segítő vagy szórakoztató robotokat, és hosszú távú kapcsolatot tudjanak kialakítani velük, ezért megvizsgáltuk, mik azok a tulajdonságok, amelyek a kutyákat oly vonzóvá teszik az emberek számára” – mondta Korcsok Beáta, a kutatásban részt vevő doktorandusz.

Egy kérdőíves kutatásban az Etológia Tanszék munkatársai arról kérdeztek meg különböző korú embereket, hogy mit szeretnek a kutyájukban, illetve hogy általában véve miket tartanak a kutyák előnyös tulajdonságainak. Kiderült, hogy a kutyák, szemben a robotokkal, hűségesek, ragaszkodóak, feltétel nélkül szeretnek, okosak, egyéniségük van, és érzelmeket mutatnak.

„Ha elérjük, hogy a robotok jövőbeli felhasználói hasonló tulajdonságokat lássanak bele majdani robotjukba, akkor könnyebben tudják társként elfogadni az otthonaikban” – mondta Konok Veronika, a Computers in Human Behaviour című szakfolyóiratban megjelent publikáció első szerzője. „Ehhez az kell, hogy a robot hasonló viselkedéseket, ’érzelmeket’ mutasson, mint a kutyák.”

A kutatók arról is megkérdezték a kérdőíves válaszadókat, hogy szerintük miből látszik egy kutyán, hogy hűséges, okos, ragaszkodó stb. Így kiderült például, hogy a legtöbb ember szerint a kutya a ragaszkodását és hűségét farokcsóválással, testi kontaktussal, a gazda közelségének keresésével, és azzal fejezi ki, hogy mindig a gazdát részesíti előnyben más emberekkel szemben.

Ha ezekkel a tulajdonságokkal (és más egyéb, például egyéniségre utaló vagy érzelmeket imitáló viselkedésekkel) ruházzuk fel a robotokat, akkor a felhasználók kedvelni fogják őket és hosszú távú kapcsolat alakul ki közöttük.

„Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a robotok átvehetik a háziállatok helyét az életünkben. Reméljük, hogy a kutyák és macskák mindig is szerepet fognak játszani az emberek életében, hiszen egy élőlénnyel nyilván gazdagabb érzelmi kapcsolat alakítható ki. A robotokra sokkal inkább praktikus okokból van szükség, de ahhoz, hogy az ember és a robot közti együttműködés hatékony legyen, és ne érezzük úgy, hogy a robot az idegeinkre megy, szükséges, hogy elfogadjuk, és bizonyos mértékig kedveljük őket” – mondta Gácsi Márta, a kutatás vezetője.

A lovak arckifejezéséről

A lovak arckifejezéséről

Lássuk be: a lovak sokarcúak. Mint kiderült, e jószágok 17 különböző „pofát vághatnak” – tízzel kevesebbet, mint az ember, de eggyel többet, mint a kutya, és néggyel többet, mint a csimpánz.

Az Enceladus párakilövellései a James Webb-űrteleszkóppal

Az Enceladus párakilövellései a James Webb-űrteleszkóppal

A Szaturnusz holdjának jégkérge és mélybeli óceánja van, a déli sarkvidékénél pedig a jég repedésein át rendszeresen a világűrbe lövelli óceánja vizét.

Új részletek tárultak fel Afrika elhagyásáról

Új részletek tárultak fel Afrika elhagyásáról

A modern ember kb. 80 ezer évvel ezelőtt kelt útnak Afrikából, hogy meghódítsa a bolygó minden zugát, ennek részletei pedig a modern orvostudományra is hatással vannak.

Giardia-fertőzés a vaskori Jeruzsálemben

Giardia-fertőzés a vaskori Jeruzsálemben

A Giardia egy egysejtű bélparazita, amely súlyos hasmenést is okozhat, embert és állatot egyaránt képes megfertőzni.

Mikor pislog az autóversenyző?

Mikor pislog az autóversenyző?

Pislogás során ideiglenesen, nagyjából a másodperc ötödrésze idejére elveszítjük a látás útján beérkező információkat.

National Geographic 2023. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

16 500 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket