Az állva végzett munka segíthet a fogyásban

Egy új kutatás szerint ülés helyett érdemes lehet állva dolgozni.

Fotó: Profimedia
A megállapítás alapja, hogy az emberi szervezet állva percenként 0,15 kalóriával többet éget el, mint ülve. Egy 65 kilogrammos ember tehát négy év alatt tíz kilogrammal lehetne könnyebb, ha naponta hat órán át nem ülve, hanem állva dolgozna – számolták ki a rochesteri Mayo klinika kutatói. A csapat eredményeit a European Journal of Preventive Cardiology című szaklapban ismertette.
„Nemcsak több kalóriát használunk fel állva végzett munka során, de az álláshoz szükséges plusz izommunkát összefüggésbe hozták a szívroham, az agyvérzés és a cukorbetegség kisebb kockázatával” – mondta Francisco Lopez-Jimenez, a tanulmány vezető szerzője.
A kutatók 46 korábbi tanulmány eredményeit elemezték, ezek megközelítőleg 1200 résztvevő információit tartalmazták.
A németországi lakosság egészségi állapotát felmérő 2016-os adatokat ismertető jelentés megállapította, hogy a munkavállalók 46 százaléka túlnyomórészt ülve dolgozik. Az íróasztalnál dolgozók akár napi 11 órát is ülhetnek.
Táplálkozási szakértők és hátspecialisták évek óta hangsúlyozzák, hogy rendszeresen meg kell szakítani az órákon át tartó ülőmunkát. A legjobb az, ha óránként többször is feláll az ember.