Katalin, Liza, Katinka2020. november 25., szerda
Tudomány

Évmilliókon át az űrben maradhat Elon Musk űrautója

2018.02.16.NG
National Geographic Magyarország

Valószínű, hogy több tízmillió éven át az űrben marad Elon Musk amerikai üzletember sportautója.

Fotó: SpaceX

A Space X vállalat 2018. február 7-én bocsátotta fel új óriásrakétáját, a Falcon Heavy-t a floridai Cape Canaveralról. A szerkezet utolsó fokozata felvitte az űrbe hasznos terhét, egy piros Tesla Roadstert, bizonyítva a rakétakísérlet sikerét és reklámozva Elon Musk vállalatait.

Egy új kutatás szerint Musk piros autója a vezetőülésbe kötözött űrruhás bábuval 6 százalék eséllyel ütközik a Földnek, és 2,5 százalékos eséllyel a Vénusznak a következő évmilliók során. A szakértők számítógépes szimulációi alapján igen kicsi a valószínűsége, hogy a Roadster a Napba csapódjon, a Marssal való találkozásnak pedig szinte semmi esélye.

Az autó Nap körül elliptikus pályára állt, a csillagtól nagyjából akkora távolságra, mint a Mars. Hanno Rein és kutatócsoportja 240-szer futtatta le a szimulációt, hogy lássák a piros jármű pályájának alakulását a következő 3,5 millió évben.

„Nem tudtuk, mire számítsunk, mert más földközeli tárgyak, aszteroidák, amelyeket az űrben látunk, a Naprendszer távoli régióiból érkeznek. Most azonban az ellenkezője történik” – mondta a BBC-nek Rein, a Torontói Egyetem kutatója.

Két lehetőség volt: vagy itt marad a sportkocsi a Naprendszer belső bolygóövében, ahol a Föld is kering, vagy továbbszáguld a külső aszteroidavidékre, az úgynevezett Kuiper-övbe. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a Jupiter nagyságú óriásbolygók és az autó közötti hosszú távú gravitációs kölcsönhatások vajon kifelé húzzák-e a Teslát.

Az autó pályáját mind a rövid, mind a hosszú időtávokat vizsgálva a Földdel való találkozások uralják, idővel azonban a Tesla egyre többször kerül közel a Vénuszhoz. Azt az aggodalmat eloszlatták a szakértők, hogy a Marsra zuhanva a földi jármű baktériumokkal szennyezné be a vörös bolygót.

Ha visszazuhanna a Földre, valószínűleg tökéletesen elégne, legfeljebb egy kis része érhetné el a talajt. Annak is elenyésző az esélye, hogy a Roadster egy aszteroidának ütközzön. A jármű külseje viszont drámaian megváltozhat az idők során, mivel sok apró mikrometeorit tapadhat hozzá.

Rein azt tartja valószínűnek, hogy a piros autó mintegy 30 évente közelíti majd meg a Földet, 2091-ben nagyjából olyan közel fog elhaladni, mint amennyire a Hold fekszik a Földtől.

„Viszonylag kicsi tárgy, ezért nem tudni, mennyire lesz könnyű észlelni akár egy év múlva is. Szerintem nagyon halvány lesz. Amikor legközelebb, 30 év múlva viszonylag közel halad el mellettünk, izgalmas lesz figyelni, hogy megtaláljuk-e még” – tette hozzá Rein.

Hozzászólások

A magyar kutatók élen járnak a kutyák viselkedésének kutatásában

A magyar kutatók élen járnak a kutyák viselkedésének kutatásában

A kutatók egyre többet foglalkoznak a kutyák viselkedésével, és a világ vezető, e témával foglalkozó, kutatócsoportja Magyarországon dolgozik.

Kína is elérte a Mariana-árok mélyét

Kína is elérte a Mariana-árok mélyét

A világóceán legmélyebb pontja, a Challenger Deep újabb, ezúttal kínai látogatókat kapott.

Először hoztak létre gyémántot hő nélkül

Először hoztak létre gyémántot hő nélkül

A természetben a gyémánt hosszú idő alatt, elképesztő nyomáson és hőmérsékleten, esetleg hirtelen, becsapódások hatására alakul ki, napjainkban azonban már az emberek is képesek létrehozni az anyagot.

Becsapódás nélkül nem haltak volna ki a dinoszauruszok

Becsapódás nélkül nem haltak volna ki a dinoszauruszok

Egy frissen elvégzett átfogó adatelemzés és modellezés alapján a kisbolygó becsapódása nélkül a dinoszauruszok tovább uralkodhattak volna a Földön.

Véget ér egy korszak: szétszerelik az Arecibo Obszervatóriumot

Véget ér egy korszak: szétszerelik az Arecibo Obszervatóriumot

A Puerto Rico területén álló rádiócsillagászati obszervatóriumhoz számtalan felfedezés kötődik, azonban olyan mértékben károsodott, hogy már nincs értelme tovább foltozni.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket