Egy új kutatás szerint a takarítás nagyon egészségtelen

A hivatásos takarítónők és azok, akik a házimunka során rendszeresen használnak vegyi tisztítószereket, idővel tüdőproblémákat tapasztalhatnak.

Fotó: Pixabay
A Bergeni Egyetem munkatársai egy korábbi felmérést használva 6235 alany információit elemezték – számol be a Science Daily. Az adatfelvétel kezdetekor az alanyok átlagosan 34 évesek voltak, a vizsgálat pedig 20 évig tartott.
Cecile Svanes, a csapat vezetője szerint a tisztítóanyagok asztmára gyakorolt rövid távú hatása már jól ismert, a hosszú távú következmények viszont kevéssé. A kutatók attól tartottak, hogy mivel a vegyületek napról napra károsítják a légzőszerveket, az évek múlásával jelentős problémákat idézhetnek elő a tüdőben.
Az eredmények alapján az otthonukban takarító nők egy másodperc alatti erőltetett kilégzési térfogata 3,6; míg a hivatásos takarítók erőltetett kilégzési térfogata évente 3,9 milliliterrel csökkent.
A becslések alapján a takarítók tüdőfunkciója nagyjából úgy romlott, mintha évi 20 doboz cigarettát szívtak volna el. Øistein Svanes, a csapat tagja szerint az eredmények elsőre megdöbbentőek lehetnek, de ha belegondolunk, hogy az érintett vegyületeknek alapvetően a padlót kéne megtisztítaniuk, már nem is olyan meglepőek az adatok.
A szakértők úgy vélik, hogy a légzésfunkció romlását az az irritáció váltja, ki, melyet a tisztítószerek a nyálkahártyán okoznak.
A vizsgálat azt is felfedte, hogy az otthonukat tisztítók 12,3; a hivatásos takarítók 13,7; és a tisztítószereket nem használó nők 9,6 százaléka volt asztmás. A kutatás során nem mutattak ki különbségeket az elemzett férficsoportoknál.
Svanes szerint tanulmányuk üzenete az, hogy a tisztítóvegyületek jelentős károsodást okozhatnak a tüdőben. A szakértő úgy véli, sok esetben egy mikroszálas anyag és víz is elég lehet a takarításhoz, a veszélyes vegyületek használata ezért általában indokolatlan.