Meghalt Stephen Hawking, a tudományos világ gyászol

Stephen Hawking nagy érdeme, hogy úgy vonta be az embereket és a nyilvánosságot a tudományba, mint talán Einstein óta senki.

Kép: Flickr
A világhírű fizikus halálának hírét családja jelentette be. Hawkingot az egész tudományos világ gyászolja, számos kollégája idézte fel a fizikushoz fűződő emlékeit.
„A hétköznapi halandókon túlmutató ikonikus elme volt. Az emberek nem értették pontosan, hogy miről beszél, de tudták, hogy briliáns elme. Talán küzdelmének egy emberi tényezője késztette őket arra, hogy megálljanak és odafigyeljenek rá” – nyilatkozta Wendy Freeman, a Carnegie Obszervatórium igazgatója.
Michael Turner, a Chicagói Egyetem kozmológusa kiemelte, hogy Hawking az emberiség legnagyobb kérdéseire kereste a választ: a világegyetem születésére, a fekete lyukakra, az idő irányára. „Az ember figyelmét először a Hawkingot tolószékhez kötő betegsége ragadta meg, de aztán mindenkit lebilincselt a gondolkodása és az öröm, amit a tudományba vetett” – mondta a szakértő.
Andy Fabian, a Cambridge-i Egyetem csillagásza, a Királyi Csillagászati Társaság elnöke emlékeztetett rá, hogy Hawking rendre egy tréfával kezdte a fekete lyukakról szóló előadását. „Gondolom, hogy mindannyian olvasták Az idő rövid története című könyvet, és meg is értették” – mondogatta Hawking, mindig nagy derültséget váltva ki a hallgatóságból. Fabian szerint „egy átlagos csillagász” meg sem próbálja követni Hawking számos ezoterikus elméletét, amelyekkel az utóbbi 20 évében állt elő. „Én sem tudtam követni” – mondta a szakértő.
Neil deGrasse Tyson, a New York-i Hayden Planetárium igazgatója arról beszélt, hogy miközben Hawking a matematika tanszéket vezette Cambridge-ben, a fizikusok és az asztrofizikusok is maguk közé sorolták. Tyson szerint azonban ezek a címek nem relevánsak Hawking esetében, egyedül csodálatos elméje számít. „Asztrofizikusnak mondjuk, mivel az univerzum volt a laboratóriuma” – tette hozzá.
Hawking nagy formátumú elméletei kevéssé illettek személyiségéhez. Kollégái gyakran emlegették kitűnő humorát, széles mosolyát, elszánt makacsságát.
„Emberi arcot adott a tudománynak” – hangsúlyozta Turner. Az embereket magával ragadta ez a tolószékben ülő apró férfi, akinek egészségi állapota folyamatosan romlott. Hawking páratlan intellektusa lenyűgöző volt, mélyére csak kevesen tudtak lemerülni. „Kapcsolódtak az emberhez és sorsához” – fogalmazott Freedman.
Stephen Toope, a Cambridge-i Egyetem kancellárhelyettese szerint Hawking milliók számára jelentett inspirációt, így az egész világnak hiányozni fog.
A Hawking életéről készült A mindenség elmélete című film főszerepét alakító Oscar-díjas Eddie Redmayne is lerótta tiszteletét a 76 éves korában elhunyt tudós előtt. „Egy valóban csodálatos elmét veszítettünk el, egy fantasztikus tudóst és a legviccesebb embert, akivel valaha szerencsém volt találkozni” – idézte közleményét a BBC News.
Brian Cox, a Manchesteri Egyetem fizikaprofesszora „a legkiválóbbak egyikeként” jellemezte. Mint írta: még ezer év múlva is lesznek tudósok, akik Hawking sugárzásáról beszélgetnek majd, és használni fogják a fekete lyukakkal kapcsolatos alapvető eredményeit.
Halálhíre bejelentése óta több mint kétmillió Twitter-bejegyzés született Hawkinggal kapcsolatban. Theresa May brit kormányfő posztjában briliáns, rendkívüli elmének és nemzedéke egyik legnagyobb tudósának nevezte. „Bátorsága, humora és elszántsága, amellyel a legtöbbet akarta elérni az életében, ösztönző erő volt” – fogalmazott May.
„Micsoda győzelem volt az élete. Neve fennmarad a tudomány történetében, milliók kozmikus horizontját tárta szélesre bestsellerjeivel, s mi több, egyedülálló példát mutatott a csodálatos akaraterő és elszántság megnyilvánulásával” – idézte fel emlékét Martin Rees, a Cambridge-i Egyetem kozmológiai és asztrofizikai emeritus professzora.