Saláta, uborka és retek termett az Antarktiszon

A kutatók egy speciális laborban gondozták a zöldségeket.

Kép: DLR
A sarki német Neumayer III kutatóállomás EDEN-ISS laboratóriumában azt vizsgálják, hogy miként termeszthetnének növényeket az űrben, illetve egyéb szélsőséges körülmények között – írja a Deutsche Welle.
Bár az Antarktiszon a hőmérséklet gyakran -20 Celsius-fok alá zuhan, és rendkívül kevés a napfény, a kutatóknak így is sikerült zöldségeket „betakarítaniuk” a kutatóállomáson. A Német Űrrepülési Központ (DLR) által vezetett projekt segíthet annak megismerésében, hogy miként láthatják majd el magukat növényekkel a jövő emberei a holdi és marsi bázisokon.
Az első magok februári elültetése után három héttel Paul Zabel, a DLR mérnöke 3,6 kilogramm salátát, 70 darab retket és 18 uborkát tudott betakarítani. A szakértő napi 3-4 órát töltött a sarki kert gondozásával.
A termesztés során adódtak ugyan problémák – a rendszer például kisebb leállásokat tapasztalt -, ezeket azonban sikerült megfelelően kezelni. Daniel Schubert, a projekt vezetője szerint a kísérletnek köszönhetően sokat megtudtak az önellátó növénytermesztésről.
A bázison a kutatók a közelmúltban betakarított növények mellett paradicsomot, paprikát és fűszernövényeket, így bazsalikomot, petrezselymet, snidlinget és a koriandert is gondoznak. Schubert hozzátette, az eper termesztéséhez további próbálkozásokra lesz szükség.
A kutatóállomáson tartózkodó 10 szakértő a betakarítás után elfogyasztotta a zöldségeket. „Olyan ízük volt, mintha frissen szedtük volna őket a kertben” – mondta Bernhard Gropp, a bázis igazgatója.