Megtalálták az egyik legsötétebb bolygót

Az égitest a Földtől 466 fényévre fekszik

Kép: JPL-CALTECH/NASA
A rendkívül sötét égitestet a Keele Egyetem munkatársai azonosították – számol be a Phys.org.
Az objektum, a WASP-104b, egy forró Jupiter típusú exobolygó. Az efféle gázóriások rendkívül közel keringenek csillagukhoz, ezért hőmérsékletük kifejezetten magas. A WASP-104b például olyan szűk pályát ír le, hogy 1,75 nap alatt meg is kerüli gazdacsillagát.
Az exobolygó forrósága miatt valójában nem sötét, feltételezhetően lila vagy vörös színben izzik. A sötét kifejezés arra utal, hogy az objektum légköre a látható fény jelentős részét, mintegy 97-99 százalékát elnyeli.
A kutatók úgy vélik, hogy a WASP-104b sötétségének okát a forgásánál kell keresni. Az égitest ugyanis kötött tengelyforgású, ez pedig azt jelenti, hogy mindig egyazon felét mutatja csillaga irányába. Az érintett oldalt így folyamatosan fűti a csillag.
Az állandóan napos oldalon a magas hőmérsékleten nem tudnak kialakulni felhők és jégkristályok, melyek visszaverhetnék a fényt. A WASP-104b ugyanakkor olyan vastag, káliumot és atomi nátriumot tartalmazó atmoszférával rendelkezhet, amely képes elnyelni a csillag sugarait.
Az efféle sötét exobolygókat a kutatók általában a tranzit módszer segítségével azonosítják. A technika lényege, hogy az egyes csillagok fényingadozásaiból következtetnek az adott objektum előtt elhaladó kisebb égitestek jelenlétére.
A WASP-104b nem a legsötétebb ismert exobolygó. A csúcstartó a TrES-2b, amelyről csupán a beérkező fény 0,1 százaléka verődik vissza. A szakértők ennek ellenére úgy vélik, hogy az újonnan felfedezett égitest így is a top háromba tartozik.