Simon, Szimonetta, Szimóna, Júdás, Tádé2020. október 28., szerda
Tudomány

Óriásprojekt indul a koalák megmentéséért

2018.05.08.NG
National Geographic Magyarország

Az egyre fogyatkozó számú vadon élő koala megmentésére jelentettek be nagyszabású stratégiát a délkelet-ausztráliai Új-Dél-Wales államban, amely 45 millió ausztrál dollárt (8,9 milliárd forint) szán a területén élő őshonos erszényesek megóvására.

Fotó: Wikipedia

Új-Dél-Wales állam miniszterelnöke, Gladys Berejiklian és környezetügyi minisztere, Gabrielle Upton vasárnap elmondta, hogy a Koala Stratégia büdzséjének csaknem felét a koaláknak szánt új, 24 ezer hektárnyi védett övezet kialakítására fordítják.

“Nem akarjuk, hogy fél évszázadon belül a gyerekek a könyveket lapozgatva azt mondják, így nézett ki régen egy koala” – mondta Berejiklian a sydneyi sajtótájékoztatón.

Az Ausztrália jelképének számító koalák az ország keleti és délkeleti partvonala mentén élnek. Legnagyobb számban azonban Új-Dél-Wales középső és északi partvonalánál fordulnak elő, ahol a populációjuk 26 százalékkal esett vissza az elmúlt 20 évben, csaknem 36 ezer példányra csökkenve.

Hat évvel ezelőtt az ausztrál szövetségi kormány sebezhetőnek nyilvánította Queensland és Új-Dél-Wales államok, valamint az Ausztráliai fővárosi terület koalapopulációit. Az Ausztrál Koala Alapítvány becslései szerint országszerte ma már mindössze 80 ezer példány él vadon.

Az Ausztrália jelképének számító állatokat létszáma csökken a természetes élőhelyük elvesztése, a járművek okozta balesetek és a chlamydia baktérium miatt. A vadon élő koaláknál szülés közben, párzás alatt és feltehetően harc közben továbbadott baktériumnak két törzse van, és egyik sem azonos az embereknél fellelhető formával.

A 2018. május elején meghirdetett stratégia keretében egy koalakórházat és turisztikai központot is létrehoznak a beteg vagy sérült állatok ellátására, azzal a reménnyel, hogy a következő években koalakórházak egész hálózatát sikerül kiépíteni az országban.

A 45 millió ausztrál dolláros csomag az eddigi legnagyobb összeg, amelyet ausztrál állam meghirdetett a vadon élő koalák megóvására, és az illetékesek szerint a mostani stratégia csupán az első szakasza annak a hosszú távú programnak, amelynek keretében stabilizálni és idővel növelni szeretnék az Új-Dél-Walesben élő erszényesek számát.

Az Ausztrál Környezetvédelmi Alapítvány márciusi jelentése szerint Ausztrália “kihalási válsággal” néz szembe, és a koala csupán egyike annak “az 1907 fajnak és ökológiai közösségnek, amely a törvények alapján fenyegetettnek számít”.

“A szomorú valóság az, hogy Ausztrália világelső a kihalások tekintetében” – írták a szakemberek a jelentésben. Az ausztrál kormány adatai szerint eddig 27 emlősfajt nyilvánítottak kipusztultnak, az ország egyik jelképének számító erszényes ördög a veszélyeztetett állatok listáján szerepel, míg a vombat és az oposszum súlyosan veszélyeztetettnek számít.

Hozzászólások

Mennyire megbízhatóak Elon Musk műholdjai?

Mennyire megbízhatóak Elon Musk műholdjai?

A SpaceX magánvállalat egyik terve az, hogy Starlink néven egy hatalmas műholdflottát hozzon létre.

Egy angliai kutatás szerint csökken az antitestek mennyisége a fertőzést követően

Egy angliai kutatás szerint csökken az antitestek mennyisége a fertőzést követően

A koronavírus ellen termelt antitestek szintje „egészen gyorsan" csökken a megfertőződést követően - állapították meg brit szakemberek.

Vizet találtak a Hold napsütötte oldalán

Vizet találtak a Hold napsütötte oldalán

A korábbi vizsgálatok csupán a sarkvidékek örök sötétségbe burkolt krátereiben mutatták ki a víz jelenlétét.

Keresőkutyák segítenek a sakálok felkutatásában

Keresőkutyák segítenek a sakálok felkutatásában

A Szent István Egyetem vadbiológusai osztrák és bajor kutatókkal együttműködve, a világon elsőként alkalmaztak keresőkutyákat az aranysakál jelenlétének felderítésére.

Mi zajlik az emberi agyban?

Mi zajlik az emberi agyban?

Az idei magyar FameLab versenyen Németh Erik fiatal agykutató elnyerte a National Geographic különdíját és az MTA második díját.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket