Béla, Adalbert2021. április 23., péntek
Tudomány

Helikoptert küld a NASA a Marsra

2018.05.14.NG
National Geographic Magyarország

Az apró eszköz (rotocraft) a Mars 2020 marsjáróval együtt fog az égitesthez utazni.

Kép: NASA/JPL-Caltech

„A NASA büszke az elsőségeire. Egy idegen bolygó egén repülő helikopter ötlete pedig izgalmas” – nyilatkozta Jim Bridenstine, a NASA igazgatója a NASA oldalának. Bridenstine hozzátette, a jövő Mars-missziói számára a helikopter ígéretes lehet.

Az automatizált jármű fejlesztése 2013 augusztusában kezdődött. Az éveken át tartó munka eredménye egy 1,8 kilogrammos, baseball-labda méretű szerkezet lett, melyhez két-két ellenforgó lapát tartozik. A helikopter lítium-ion akkumulátorait napelemek látják el energiával. Ugyanezen napelemek fogják fűteni a szerkezetet a hideg marsi éjszakákban.

Mimi Aung, a Mars Helicopter projekt vezetője szerint az alacsony sűrűségű légkörben jóval nehezebb repülni, mint a földi atmoszférában. Éppen ezért a tervezés során a lehető legkönnyebb és legerősebb eszközt kellett megalkotniuk.

A helikopter a Mars 2020 hasán utazik majd a vörös bolygóra. A szerkezet lerakása után a marsjáró lesz a közvetítő a földi irányítás és a helikopter között. A távolság miatt a járművet nem fogják valós időben irányítani, a szakértők csak az egyes repülések előtt adnak majd parancsokat. Azok végrehajtását a szerkezet automatikusan fogja végezni.

 

A 30 napon át tartó misszió során a helikopter legfeljebb öt repülést hajt majd végre. A leghosszabb út néhány száz méteres lesz, és 90 percig fog tartani.

Ha a szerkezet tesztje pozitív eredményeket hoz, az sokban segíthet a komolyabb helikopterek megalkotásában. A Mars projekt előreláthatóan 2020 júliusában indul majd, és 2021 februárjában érkezik meg a vörös bolygóra. A marsjáró feladata többek közt az lesz, hogy az egykori élet nyomai után kutasson.

Hozzászólások

Nemzetközi innovációs versenyt nyert egy hazai rákkutató cég

Nemzetközi innovációs versenyt nyert egy hazai rákkutató cég

A magyar Oncompass Medicine világelső lett a Get in the Ring! nemzetközi innovációs versenyen.

Virágos talajtakarókkal a biológiai sokszínűségért

Virágos talajtakarókkal a biológiai sokszínűségért

Április 22-én a Föld Napja hívja fel a figyelmet az élővilág védelmére, a sokszínűség megóvására.

Magyar közreműködéssel készül az üstökösvadász űrszonda

Magyar közreműködéssel készül az üstökösvadász űrszonda

Magyar hardverrel és szoftverrel készíti majd a fotókat az üstökösvadász űrszonda, a Comet Interceptor (üstökös elfogó) - tette közzé az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) közleménye alapján az MTI.

Mitől függ a kígyóméreg összetétele?

Mitől függ a kígyóméreg összetétele?

Egy új amerikai kutatásban a kígyóméregben lévő fehérjék sokféleségét mérték fel és vizsgálták annak ökológiai összefüggéseit.

A légkör is tele van mikroműanyaggal

A légkör is tele van mikroműanyaggal

Bár a szakértők egyelőre nem tudják, hogy a mikroműanyagok miként befolyásolják az egészséget, az biztos, hogy a parányi szemcsék képesek bejutni szervezetünkbe.

National Geographic 2021. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket