Ismét sikerült Einsteint igazolni

Szakértők egy csoportja minden korábbinál precízebben tesztelte az általános relativitáselméletet a Naprendszeren kívül.

Kép: NASA, ESA, Hubble
Egy nemzetközi kutatócsapat a NASA Hubble űrteleszkópjának és az Európai Déli Obszervatórium Nagyon Nagy Távcsövének adatait vizsgálta – írja a Portsmouth-i Egyetem oldala. Az elemzéssel a szakértők igazolták, hogy a tanulmányozott távoli galaxisokban a gravitáció éppen úgy viselkedik, ahogy azt Albert Einstein az általános relativitáselméletben megjósolta.
A világhírű fizikus 1915-ben mutatta be elméletét, mellyel a gravitáció viselkedését írta le. Azóta Einstein elképzelését rengetegszer tesztelték a Naprendszerben, nagyobb csillagászati skálán azonban csak ritkán.
Thomas Collett és kollégái az új vizsgálattal minden korábbinál pontosabban tesztelték az elméletet távoli galaxisokon.
1929-ben az is kiderült, hogy az Univerzum folyamatosan tágul. Ezt a szakértők többsége úgy magyarázza, hogy a Világegyetemben jelen kell lennie egy titokzatos energiaformának, az úgynevezett sötét energiának, amelyet egyelőre nem tudunk mérni.
Ez az elképzelés arra alapul, hogy a standard kozmológiai modellben Einstein általános relativitáselméletét kell használni. Éppen ezért egyes kutatók úgy vélik, hogy a tágulást valójában nem a sötét energiával, hanem alternatív gravitációs hipotézisekkel kell megmagyarázni.
Az általános relativitáselmélet tesztelése tehát kiemelten fontos. Collett és kollégái vizsgálatuk során egy közeli galaxist használtak fel gravitációs lencseként.
„Az általános relativitáselmélet megjósolja, hogy a nagy tömegű objektumok eltorzítják a téridőt, ez pedig azt jelenti, hogy amikor a fény elhalad egy másik galaxis közelében, a fény útja elterelődik” – nyilatkozta Collet.
Amikor két galaxis egy vonalban fekszik velünk, úgynevezett erős gravitációs lencse jön létre, amely több képben képzi le a hátsó rendszer fényét. Collet szerint amennyiben az elülső galaxis tömege ismert, úgy az egyes képek közti távolság felfedheti, hogy helyes-e az általános relativitáselmélet a vizsgált távolságon.
A csapat az egyik legközelebbi erős gravitációs lencsét, az 500 millió fényévre fekvő ESO325-G004 jelű galaxist hívta segítségül. A csapat a Nagyon Nagy Távcsővel felmérte, hogy milyen gyorsan mozognak a rendszer csillagai, így pedig becslést tudtak adni a tömegére.
A Végül a Hubble adatait felhasználva elemezték a lencse képét, és arra jutottak, hogy a téridő az érintett távolságon az általános relativitáselméletének megfelelően görbül. Úgy tűnik, Einsteinnek ismét igaza volt.