Előkelő hun nő sírjára bukkantak

A holttestet díszes övvel temették el.

Kép: Marina Kilunovskaya
A 2000 éves lelet a vízszint lecsökkenése után került elő egy, a Jenyiszej felső folyásánál található víztározó partján – számol be a Siberian Times.
A holttestet selyemszoknyában temették el, sírjába pedig különböző temetkezési ételeket is elhelyeztek. A nő valószínűleg igen előkelő lehetett, nyírfakéregből készült smink dobozában ugyanis egy kínai eredetű tükröt találtak. A részben mumifikálódott maradvány mellett két hun stílusú váza is előkerült.
A nyughelyet az Orosz Tudományos Akadémia Szentpétervári Anyagi Kultúra Történeti Intézetének munkatársai fedezték fel. A régészek a Tuvai Köztársaság területén dolgozva egy téglalap alakú követ vettek észre, amely egy temetkezési helynek tűnt.
A szakértők szerint a lelet jó állapotban került elő, a lágy szövet, a bőr, a ruházat és a személyes tárgyak is épek voltak. Natalja Szolovieva, az intézet igazgatóhelyettese hozzátette, a múmián selyemszoknyát, illetve egy drágaköves csattal ellátott, gyönggyel kirakott övet találtak.
„A feltárás során egy fiatal nő múmiáját azonosítottuk a víztározó partján. A test alsó része különösen jól konzerválódott” – nyilatkozta Marina Kilunovszkaja, a csapat tagja. A régész hozzátette, a lelet nem egy klasszikus múmia, ugyanis a test természetes folyamat során mumifikálódott.
A szakértők szerint a nőt 1900-2000 éve temették el. A maradványok annak ellenére maradtak fenn, hogy a terület évtizedeken át víz alatt volt.
A kutatók abban bíznak, hogy a csontváz alaposabb elemzésével újabb részleteket deríthetnek ki a nőről.