Virtuóz sebész, feltaláló, újító: Hültl Hümér
1868. július 14-én született Hültl Hümér orvostanár, a gyomorvarrógép feltalálója, akit virtuóz műtétei miatt orvosi körökben a „szike Paganinijének" neveztek.
Fotó: Profimedia
A partiumi Felsőbányán (ma Baia Sprie, Románia) született, testvére Hültl Dezső építész a pesti piarista székházat (évtizedekig az ELTE bölcsészkarának központi épülete volt) tervezte. A budapesti Piarista Gimnázium elvégzése után a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karára iratkozott be, diplomáját 1891-ben szerezte meg. A Stefánia Gyermekkórházban lett segédorvos, majd műtőorvosi képesítésének megszerzése után 1895-től három éven át a Szent Rókus Kórházban dolgozott alorvosként.
1898-tól a Szent László Kórház sebészorvosa, 1900-tól a Poliklinikai Egyesület kórházának főorvosa lett. 1905-ben a Szent István Kórház I. sz. sebészeti osztályának főorvosává nevezték ki, 1919-től a Szent Rókus Kórház I. sz. sebészeti osztályának főorvosaként is dolgozott. A budapesti egyetem orvoskarán magántanárként oktatott sebgyógyítást, 1915-től a gyakorlati sebészet rendkívüli tanára volt. Az első világháborúban honvéd törzsorvos, a Pannónia utcai hadikórház parancsnoka volt, több száz ápolónőt képzett ki tanfolyamokon.
1934-ben vonult nyugalomba, rá egy évre a törvényhozás felsőházának tagja lett. Az Országos Orvosszövetség elnökeként megszervezte a keresőképtelen orvosok, az orvosok özvegyeinek és árváinak rendszeres segélyezését. Az ő nevéhez fűződik a sebészi maszk és a kesztyű használatának magyarországi bevezetése, csakúgy, mint a műtéti terület jódtinktúrás lemosása. Szintén ő vezette be, hogy műtét előtt a sebészek kirajzolják a metszés irányát a bőr műtéti felületén.
Az általa szerkesztett, a gyomor csonkolásához készített varrógépet, amelyet Fischer Győző szerszámkészítő gyártott, 1908-ban szabadalmaztatták. Használata jelentősen csökkentette a műtétek idejét, valamint a sebfertőzés és hashártyagyulladás kockázatát, hiszen a hasüreg nem szennyeződött. Az eredeti gépezet négysoros varratot készített fémkapcsokkal, de alkalmazása nehézkes volt, nemcsak tömege miatt, hanem azért is, mert a forró vízzel történő fertőtlenítés után hosszú idő alatt hűlt le, ráadásul nagyon drága volt – nem csoda, hogy a világon mindössze ötven darabot használtak belőle.
A találmányt Petz Aladár, a budapesti I. sz. Sebészeti Klinika tanársegédje fejlesztette tovább, az általa módosított kisebb, könnyebb és egyszerűbb gyomorvarrógépet 1920-ban próbálták ki sikerrel a győri Szentháromság Kórházban. Hültl, miután meggyőződött a készülék tökéletes működéséről, gratulált a feltalálónak, és saját gépének további gyártását beszüntette. Hültl Hümér és Petz Aladár neve összeforrott a gyomorvarrógéppel, találmányuk az egész világon elterjedt.
Hültl Hümér 1940. január 18-án hunyt el, a budapesti Kerepesi úti temetőben helyezték végső nyugalomra.