Miért nem valósághűek a műalkotásokon lévő villámok?

A fotózás időszaka előtt készült, zivatarokat ábrázoló festményeket szemlélve feltűnhet, hogy a villámok olyan lépcsőzetes cikcakk alakzatban szelik át az eget, amilyeneket a Zeuszt ábrázoló ókori görög szobrok kezében is gyakran lehet látni. Festmény: Caspar Wolf: Lower Grindelwald Glacier with lightning, 1774
Fotó: Profimedia

A Proceedings of the Royal Society folyóiratban publikált eredmények azt mutatják, hogy míg a középkorban ábrázolt cikcakkos villámágak köszönőviszonyban sem álltak a valósággal, addig napjaink festői már reálisabb villámfestményeket készítenek.

Az emberiség kezdettől fogva igyekezett megörökíteni a körülötte lévő világot, eleinte főként barlangrajzok, később pedig rézkarcok, szobrok, festmények és grafikák formájában is. Amint azonban ezeket a műalkotásokat a modern természettudomány ismeretei szerint szemléljük, számtalan esetben találhatunk olyan ábrázolásokat, ahol a megörökített látvány nem tükrözi hűen a valóságot. A különös légköri fényjelenségeket ábrázoló régi metszeteken például igen gyakoriak a pontatlanságok. A Horváth Gábor vezette Környezetoptika Laboratórium kutatócsoportja, néhány éve azt is kimutattata, hogy az ősemberek biomechanikai szempontból jóval pontosabban ábrázolták a négylábúak járását, mint a későbbi korok művészei. Az ELTE Biológiai Fizika Tanszékén működő Környezetoptika Laboratórium kutatói legújabb tanulmányukban most arra mutatnak rá, hogy bőven akadnak hibák a villámfestményeken is.

A furcsaságok már az 1880-as években William Nicholson Jenningsnek, a Pennsylvania Railroad fotósának is feltűntek, ezt követően pedig mélyebben is foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy vajon a cikcakkos villámok mennyiben hasonlíthatnak a valódiakra. A rejtély 1882 szeptemberében oldódott meg, amikor Jennings a történelem első villámfotóinak elkészítésével elsőként igazolta a villámok cikcakkoktól teljesen eltérő formai sokféleségét, nagy hatást gyakorolva ezzel a későbbi meteorológiai kutatásokra és a művészetre is.

Jennings úttörő munkája által inspirálva az ELTE kutatói számszerűen is megvizsgálták, hogy a festményeken ábrázolt villámok mennyire valósághűek, ehhez a légköri kisüléseket három mérőszámmal – a villámágak számával, a főág relatív hosszával és annak cikcakkosságával – jellemeztek. Az összehasonlító vizsgálat eredményei szerint a festett és a valódi villámok leginkább a villámágak számában különböznek: míg az elemzett festményeken látszók maximális ágszám 11 volt, addig a valódi villámoké 51. Elmondható ugyanakkor az is, hogy a művészek Jennings úttörő munkája után a korábbiaknál több elágazó villámot festettek, a kétezres években pedig – vélhetően a digitális fényképezőgépek térnyerése miatt – jelentősen megnőtt a többágú villámfestmények száma.

A valódi villámoknak jóval több elágazásuk van mint festett párjaiknak
Fotó: Makovics Kornél

A kapott eredmények pontosabb megértéséhez a kutatók tíz tesztalany bevonásával pszichofizikai kísérletsorozatot is végeztek, melynek során a művészeket megtestesítő résztvevők a monitoron 0,5; 0,75 és 1 másodpercre felvillantott fotókon becsülték meg a villámágak számát. Az eredményből a kutatók arra következtettek, hogy a művészek azért festhettek maximum 11 ágú villámokat, mert a villámlás pillanatnyi időtartama alatt az ember csak 11 elágazásig képes megbecsülni a villámok ágszámát. 11 ág felett még a maximális 1 másodperces észlelési idő sem elegendő az ágszám helyes becsléséhez.