Ősi katasztrófák nyomaira bukkanhattak

Kép: Pixabay

Az Új-Dél-Walesi Egyetem (UNSW) csapata a Csendes-óceán és az Atlanti-óceán régiójában található ősi tömegsírokat vizsgálva arra jutott, hogy a nyughelyek szökőárak nyomai lehetnek – számol be az egyetem oldala.

James Goff geológus, a UNSW munkatársa és a tanulmány társszerzője szerint eredményeik új bepillantást nyújtanak a múltbeli természet és ember interakciójába, illetve a katasztrófákba. A szakértő hozzátette, korábban nem hozták még összefüggésbe a szökőárakat a történelem előtti tengerparti tömegsírokkal.

A csapat a Salamon-szigeten, Vanuatun, az Orkney-szigeteken és Shetlandon található lelőhelyeket elemzett. A nyughelyek közül a legkorábbi 5000, a legfiatalabb pedig 500-600 éves volt. A kutatók azt már tudták, hogy az érintett régiókban kialakultak szökőárak, a geológiai bizonyítékok pedig összhangban voltak a tömegsírok korával.

A kutatók a vizsgálat során olyan nyomokat kerestek, melyek katasztrófára utalnak. A Salamon-szigeteki nyughelyekben például szokatlan testtartásban voltak eltemetve a csontok, a maradványok közt pedig igen fiatal személyekhez tartozó leletek is akadtak. Úgy tűnik, egy-egy szökőár után a holttestek gyors eltemetése fontosabbnak bizonyult, mint a hagyományos szertartások elvégzése.

Goff bízik benne, hogy új szemléletmódjuk hatással lesz arra, hogy miként kezelik a régészek a part menti ásatásokat. A kutató és kollégái természetesen nem állítják, hogy a tengerhez közeli tömegsírok katasztrófa bizonyítékai, ugyanakkor nem szabad kizárni, hogy a lelőhely egy szökőár nyoma.

A csapat következő célja az, hogy alaposabban is megvizsgálják a tömegsírokban talált csontokat. A szökőárakhoz köthető fulladás során ugyanis az áldozat apró tengeri organizmusokat, kovamoszatok nyel le, melyek aztán képesek lerakódni a csontokban. Éppen ezért, ha a szakértőknek sikerül kimutatniuk a moszatok nyomait a maradványokban, az újabb érv lesz a szökőár-elmélet mellett.