Több száz mumifikálódott pingvint találtak

A maradványok Adélie-pingvinektől származnak.

Fotó: Gao et al
A mumifikálódott tetemek az Antarktisz keleti felén kerültek elő – számol be a ScienceAlert. A Kínai Tudományos és Műszaki Egyetem munkatársai által vezetett csapat több száz maradványt tárt fel a Long-félsziget. A legkorábbi lelet nagyjából 750 éves.
A tetemek elemzése azt sugallja, hogy az állatok két extrém klimatikus esemény miatt, két hatalmas esőzést követően pusztultak el. A szakértők szerint az éghajlatváltozás miatt a jövőben egyre gyakoribbá válnak az efféle jelenségek. Ez azt jelenti, hogy egyre többször lesznek majd megfigyelhetőek hasonló tömeges elhullások.
A Liguang Szun által vezetett csapat egy 2016. januári expedíció során találta meg a mumifikálódott leleteket. A Long-félszigeten négyzetméterenként 10-15 kivételes állapotban fennmaradt maradványt azonosítottak.
A múmiák mérete arra utal, hogy a tetemek fiókáktól származnak. A fiatalabb példányok sokkal kevésbé ellenállóak a csapadékkal szemben, ugyanis nem rendelkeznek elegendő vízálló tollal.
A végzetes esőzések 750, illetve 200 éve következtek be. Igaz, a közelmúltban, a 2013-2014-es szaporodási szezon során is megfigyeltek egy extrém csapadékozási eseményt: akkor 34 ezer pingvin vesztette el fiókáját. A kutatók az érintett szezont teljes kudarcként értékelték. A katasztrófa 2016-2017-ben aztán megismétlődött.
Bár a klímaváltozás komoly fenyegetést jelent az Adélie-pingvinekre, az egyelőre pozitívumnak mondható, hogy a faj a nagy földrajzi elterjedése miatt továbbra sem számít veszélyeztetettnek.