160 éves matematikai problémát oldhattak meg

A Riemann-sejtés bizonyítása egymillió dollárt ér.

Fotó: Wikipedia
Az Abel-díjas és Fields-érmes Michael Atiyah megoldást találhatott korunk egyik legnagyobb matematikai problémájára – számol be a Business Insider. A szakértő egy heidelbergi fórumon mutatta be számításait, melyekkel az úgynevezett Riemann-sejtést igazolta.
A hipotézist 1859-ben írta le Bernhard Riemann. A sejtés lényege, hogy a prímszámok nem véletlenszerűen oszlanak el, hanem a Riemann-féle zéta-függvény által kijelölt mintát követik. Bár a hipotézist már mintegy 10 billió prímszámon sikeresen tesztelték, ez a matematikában nem elég az elmélet bizonyításához.
Az elmúlt 160 évben rengeteg matematikus próbálta megtalálni az igazolást a felvetésre. 2000-ben aztán a Clay Matematikai Intézet kijelölte a hét millenniumi problémát, melyek közé a Riemann-sejtést is besorolta. Ezen matematikai problémák megoldásáért az intézet egymillió dolláros jutalmat kínált fel.
Előadásában Atiyah azt mondta, Neumann János és Friedrich Hirzebruch számításait felhasználva dolgozta ki bizonyítását. Amennyiben a szakértő megoldását más matematikusok is igazolják, illetve tudományos szaklapban is publikáltatja eredményeit, úgy hivatalosan is korunk egyik legnagyobb matematikai problémáját oldotta meg, és számíthat a Clay Matematikai Intézet pénzjutalmára.
A hatmillió norvég koronával (238 millió Ft) járó díjat 2001-ben Niels Henrik Abel (1802-1829) norvég matematikus születésének 200. évfordulója tiszteletére alapította a norvég kormány. A matematika alapvető problémáinak megoldásáért, új módszerek és alaptételek kidolgozásáért és új kutatási területek nyitásáért járó elismerést 2003-tól, évente ítéli oda egy nemzetközi bizottság,