Dorottya, Dóra, Pál2023. február 06., hétfő
Tudomány

Viking hajó egy temető mélyén

2018.10.17.NG
National Geographic Magyarország

Norvég kutatók radar segítségével találták meg a föld mélyén nyugvó hajót.

Fotó: NIKU

A Norvég Örökségvédelmi Intézet (NIKU) csapata Østfold megyében találta meg a hajót – számol be a Live Science. A 20 méter hosszú hajó 50 centiméterrel a talaj alatt nyugszik.

A kutatók szerint a gerinc és padló fája érintetlen, azt azonban nem sikerült megállapítani, hogy a maradvány pontosan milyen állapotú, illetve milyen idős.

A hajó egy olyan temetőben fekszik, melyhez legalább hét sírdomb tartozik. A nyughelyek közelében öt hosszúházat is azonosítottak, melyekben feltételezhetően a vikingek éltek. A lelőhelytől nem messze fekszik egy már feltárt temetkezési halom, a Jell-domb, amely a becslések alapján mintegy 1500 éves. A helyi legenda szerint a sír egy Jell nevű királynak készült.

Lars Gustavsen, a NIKU munkatársa szerint a hajó egyértelműen a temetőhöz tartozik, amely a hatalmat és befolyást szimbolizálja. Az új felfedezés igen jelentős, hiszen Norvégia területén eddig csak három jól konzerválódott viking hajót találtak.

„Ez az új hajó minden bizonnyal nagy történelmi jelentőséggel bír, mivel minden modern régészeti eszközzel megvizsgálható” – nyilatkozta Knut Paasche, a NIKU Digitális Régészeti Tanszékének szakértője.

A kutatók azt tervezik, hogy egyéb geofizikai vizsgálatokat is elvégeznek a területen, hogy jobban felmérhessék a temetőt és a hajót. A szakértők szeretnék elkerülni az ásatást, azzal ugyanis károsíthatják a földben nyugvó maradványokat.

Előrelépés a rejtélyes Kordylewski-porhold vizsgálatában

Előrelépés a rejtélyes Kordylewski-porhold vizsgálatában

Horváth Gábor asztropolarimetriai kutatócsoportja ismét észlelte a Föld-Hold rendszer L4 és L5 Lagrange-pontjainak gravitációs csapdázóképességét, ezzel végképp bizonyítva a bolygóközi porból összegyűlt Kordylewski-porholdak létezését. A kutatók hamarosan a namíbiai sivatagban fogják vizsgálni a jelenséget.

Őszinteség vagy csalás?

Őszinteség vagy csalás?

Közismert példa a pávák színes farktolla: vajon őszinte jelzés, vagy csalás ennek megléte? Az ELKH kutatói mérték fel, milyen költsége van az őszinteségnek és a csalásnak az efféle, szexuális szelkekcióban részt vevő állati jelzésekben.

Milyen anyagokat használtak a balzsamozáshoz az egyiptomiak?

Milyen anyagokat használtak a balzsamozáshoz az egyiptomiak?

Egy 2500 éves egyiptomi balzsamozóban talált kerámiaedények vizsgálatából kiderült, hogy számos, igen nagy távolságból származó anyagot használtak a múmiák tartósításában.

Leszármazási vonalak vizsgálata Székelyudvarhely környékén

Leszármazási vonalak vizsgálata Székelyudvarhely környékén

A BTK kutatóinak vezetésével folytatott vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy az erdélyi Székelyudvarhely térségének populációja túlnyomórészt kelet-közép- és délkelet-európaikból áll.

Ez a legrégebbről fennmaradt agy kövülete

Ez a legrégebbről fennmaradt agy kövülete

Egy 319 millió évvel ezelőtt élt sugarasúszójú hal fejében megkövült agy különös bepillantást enged az idegrendszer és a halak evolúciójába is.

National Geographic 2023. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

12 990 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket