A híres szovjet repülőgép-tervező kalandos élete

Fotó: Profimedia

Nevét több mint száz Tu repülőgéptípus viselte, amelyek 78 világcsúcsot állítottak fel, maga Tupoljev minden létező elismerést megkapott, akadémikus és vezérezredes volt.

A szovjet repülőgépgyártás megteremtője a tveri kerület egyik kis falujában született, egy szibériai kozák származású jegyző hét gyermeke közül a hatodikként. A matematika és a természettudományok iránt érdeklődő fiút lenyűgözte az akkor még kezdeti időszakát élő repülés, ezért a moszkvai birodalmi Műszaki Főiskolára iratkozott be. Már aviatikai tanulmányai közben megépítette a világ egyik első szélcsatornáját, és vitorlázó repülőgépeket barkácsolt. Életébe ekkor szólt bele először a politika: a cári titkosrendőrség azzal gyanúsította meg, hogy kapcsolatot tart a forradalmárokkal. Letartóztatták, de nem ítélték el, az egyetemről viszont kicsapták, hatósági felügyelet alá helyezték, és kitiltották Moszkvából. Tanulmányait csak az első világháború kitörése után folytathatta és1918-ban kitüntetéssel végzett.

Harmincévesen lett az újonnan alapított Központi Aero- és Hidrodinamikai Intézet repülőgépekkel foglalkozó részlegének vezetője. 1921-ben megtervezte az első teljes egészében fémből készült szovjet repülőgépet (addig számos fa alkatrészt használtak), bebizonyítva, hogy a dúralumínium kiváló alternatívája a fának és az acélnak is, a gép ANT-1 neve a tervező nevének kezdőbetűiből állt össze.

1922-ben állították fel az intézeten belül a híres Tupoljev tervezőirodát, amely főként a Vörös Hadsereg számára dolgozott, de utasszállító gépekkel is foglalkozott, az itt készült típusok kapták meg a Tu előtagot. Tupoljev törékeny egészsége ellenére is meghatározó alakja volt a kialakulófélben lévő szovjet repülőgépgyártásnak, kiharcolta, hogy a tömegtermelés előtt teszteljék a gépeket, s ha csak lehetett, kerülte a külföldi technológiák alkalmazását. Irodájából, amelyet 1936-ban formálisan is önállósítottak, került ki a korszak legnagyobb bombázó gépe, az ANT-4, a nyolcmotoros ANT-20, az akkori legnagyobb repülőgép és az ANT-25, amellyel 1937-ben Valerij Cskalov – világszenzációt keltve – a Szovjetunióból az Északi-sarkon át repült az Egyesült Államokba.

Rakétaszerűen felívelő karrierjét ismét a politika törte derékba. 1937-ben, a „nagy tisztogatás” idején (szinte teljes irodájával együtt) szabotázs, kémkedés és fasiszta szervezkedés vádjával letartóztatták, a beismerő vallomás kikényszerítése után tíz év börtönt kapott. Mivel szakértelmére szükség volt, nem a Gulágra került, hanem egy „saraskába”. Ezeket a különleges kényszermunka-táborokat azon szakemberek számára alakították ki, akiknek tudását a rendszer nem tudta nélkülözni, itt a körülmények enyhébbek voltak, és a rabok az állam által kijelölt, általában katonai célok megvalósításán dolgoztak. A Tupoljevkának elnevezett táborban, a rács mögött születtek meg a Tu-2 zuhanóbombázó tervei, amelyért fogolyként is kitüntetést kapott. 1941 júniusában, néhány nappal azután, hogy a náci Németország megtámadta a Szovjetuniót, szabadon bocsátották, rehabilitálására azonban csak Sztálin halála után kerülhetett sor.

A háború után neki kellett megterveznie az amerikai B-29-es bombázók szovjet megfelelőjét: a Tu-4 Sztálin parancsára a legutolsó kis részletig azt a három B-29 repülőt kellett lemásolnia, amelyek Japán bombázása után Szibériában landoltak. (Az amerikaiak a háború során következetesen megtagadták, hogy ilyen gépeket szállítsanak a szovjeteknek.) Az ötvenes évek elején immár saját tervei alapján fejlesztette ki az első hosszú távú stratégiai bombázót, a nyolcvanas évek végéig hadrendben tartott Tu-16-ot. Ezt követte az interkontinentális csapásmérésre is alkalmas, légcsavaros gázturbina hajtotta Tu-95 bombázó, majd az új generációs Tu-22 és Tu-160 bombázó.

A harci gépeknek „civil” változatai is készültek, így lett a Tu-4-ből a 72 üléses Tu-70 utasszállító gép, a Tu-95-ösből pedig kifejlesztették a Tupoljev Tu-116-os utasszállítót, amiből csupán 2 példány készült el (az akkori első titkár, Nyikita Hruscsov és a miniszterelnök szállítására). Szintén a Tu-95-ös alapján építették meg a Tu-114-es utasszállítót, ebből már 31 készült és ezeket polgári forgalomban használták.A Tu-114 már 800 kilométeres óránkénti sebesség elérésére volt képes. Tupoljev ekkor elismert szakemberként riválisait (Iljusin, Antonov, Jakovlev) Hruscsov hathatós támogatása mellett háttérbe tudta szorítani.

Befolyása a hatvanas évek második felében egyre csökkent, utolsó nagy vállalkozása 1968-ban fiával, Alekszejjel közösen a Tu-144-es szuperszonikus utasszállító repülőgép kifejlesztése volt. A brit-francia Concorde vetélytársának szánt gép igazán soha nem lett sikeres, a szovjet légitársaság a magas üzemeltetési költségek és az állandó technikai gondok miatt nem állította forgalomba. Tupoljev azonban ezt már nem érte meg, 1972. december 23-án álmában halt meg. A nevét viselő repülőgépgyártó és -tervező vállalat ma is működik, az orosz Egyesült Repülőgépgyártó Vállalat (OAK) részeként.