Adorján, Adrián2024. március 05., kedd
Tudomány

Több millió éves rekord dőlt meg

2018.11.23.NG
National Geographic Magyarország

3-5 millió éve nem volt ilyen magas az üvegházhatású gázok koncentrációja.

Fotó: Pixabay

Az ENSZ friss jelentése szerint új rekordot ért el az üvegházhatású gázok koncentrációja – számol be az AFP. Petteri Taalas, a Meteorológiai Világszervezet vezetője szerint a szén-dioxid azonnali csökkentése nélkül a klímaváltozás egyre pusztítóbb és visszafordíthatatlanabb hatással lesz a bolygóra. „A cselekvési lehetőségek sorra bezárulnak” – tette hozzá a szakember.

Az ENSZ minden évben kiad egy közleményt, melyben bemutatja, hogy miként alakult 1750, azaz az iparosodás megindulása óta az üvegházhatású gázok mennyisége. A kutatók az adatokat képesek összevetni a múltbéli korszakok állapotával. Ehhez olyan ősi légbuborékokat kell elemezniük, melyek az Antarktisz, Grönland és egyéb tartósan fagyott régiók jegében raktározódtak el.

Az idei jelentés alapján 2017-ben 405,5 ppm (part per million, azaz az egész milliomod része) volt a szén-dioxid koncentrációja az atmoszférában. 2016-ban ez az érték még csak 403,3 ppm, 2015-ben pedig 400,1 ppm volt.

„Az utolsó alkalom, amikor a Földön hasonló volt a szén-dioxid-koncentráció, 3-5 millió éve volt, amikor a hőmérséklet 2-3 Celsius-fokkal volt melegebb” – mondta Taalas.

Az ENSZ új közleménye alapján nemcsak a szén-dioxid, hanem a metán, a dinitrogén-oxid és az ózonra veszélyes CFC-11 szintje is rendkívül magas.

A diéta és a böjt hatása egyes daganattípusokra

A diéta és a böjt hatása egyes daganattípusokra

Népszerű diéták, például a ketogén étrend vagy az időszakos böjt és a velük járó kalória- és tápanyag-korlátozás, illetve a behatárolt étkezési időtartam gátolhatja a daganatok növekedését és terjedését, derül ki a Semmelweis Egyetem új tanulmányából.

A macska elmondja, de mi nem mindig értjük

A macska elmondja, de mi nem mindig értjük

Az ember és a háziállata harmonikus kapcsolatának titka, hogy megértsék egymás szándékát, érzéseit.

Mogyoró és a kőkori erdők

Mogyoró és a kőkori erdők

Az emberek Észak-Európában már a jégkor vége óta esznek mogyorót, nekik köszönhetően rekonstruálni lehet az egykori erdőségek helyzetét.

Magyarország első Na-S akkumulátora

Magyarország első Na-S akkumulátora

A villamos energia innovatív tárolását demonstrálhatja majd hazánk első nátrium-kén akkumulátora, amely megérkezett a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont (HUN-REN EK) telephelyére. A projekt során szerzett tapasztalatok segíthetik Magyarország karbonsemlegességének elérését.

Új módszer a rák gyógyításában

Új módszer a rák gyógyításában

Az ELTE kutatói  együttműködésben jól kötő kismolekulákat találtak, amelyekkel nem a sejtosztódás alapvető mechanizmusaiba avatkoznak be, hanem az egészséges állapotot állítják helyre.

Ajánlataink

Új módszert találtak a szén-dioxid és a metán újrahasznosítására

Új módszert találtak a szén-dioxid és a metán újrahasznosítására

Kutatók egy csoportja olyan katalizátort fejlesztett ki, mellyel újrahasznosíthatanak két üvegházhatású gázt.

Üvegházhatású gázok szabadulhatnak fel a sarkvidék olvadásával

Üvegházhatású gázok szabadulhatnak fel a sarkvidék olvadásával

A Kelet-Finnországi Egyetem új kutatása szerint a permafroszt - azaz a legalább két éven át folyamatosan fagyott talaj - olvadásával jelentős mennyiségű dinitrogén-oxid szabadulhat fel.

National Geographic 2024. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

16 500 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket