Kisebb földmozgást okozott egy meteor

Az objektum Grönland felett robbant fel 2018. július végén.

2018. július 25-én, helyi idő szerint este 8 körül az északnyugat-grönlandi Qaanaaq lakói egy vakító fényjelenséget figyeltek meg az égen, majd nem sokkal később megremegett a talaj. Az eseményt egy meteor okozta – írta a Live Science
A jelenséget nemcsak a helyiek érzékelték, hanem egy közelben működő szeizmográf is. Az eszközt alapvetően azért helyezték el pár hónappal korábban Qaanaaqnál, hogy felmérjék, a földrengések miként befolyásolja a régió jegét.
A szeizmográfnak köszönhetően a szakértők először tudták tanulmányozni, hogy miként hat egy nagyobb meteor egy jeges környezetre. Az adatgyűjtés akár annak megértésében is segíthet, hogy miként reagálhatnak a különböző jeges objektumok, például a Szaturnusz Enceladus nevű holdja egy hasonló eseményre.
A becslések alapján a qaanaaqi meteor 43 kilométeres magasságban semmisülhetett meg, és 87 ezer kilométer per órás sebességgel száguldott. A meteor 2,1 kilotonna TNT erejével robbant fel, ez 2018 második legerősebb meteordetonációja volt.
Az Arizonai Egyetem SIIOS (Seismometer to Investigate Ice and Ocean Structure) programjának csapata Qaanaaqtól 70 kilométerre állította fel a műszert. A begyűjtött adatok alapján az objektum valahol a Humboldt-gleccser felett robbant fel, de a detonáció jeleit még egy 350 kilométerre fekvő szeizmikus érzékelő is fogta.