Szabina, Antonietta2020. október 27., kedd
Tudomány

El fognak tűnni a Szaturnusz gyűrűi

2018.12.23.NG
National Geographic Magyarország

A szakértők a Cassini és a Voyager űrszondák adatait elemezve arra jutottak, hogy gyűrűrendszer 100 millió éven belül eltűnhet.

Kép: NASA/JPL/Space Science Institute

A kutatók a Voyager űrszondáknak köszönhetően már évtizedek óta tudják, hogy a Szaturnusz gyűrűit alkotó anyag folyamatosan hullik a gázóriás felé. A szakértők most a Cassini űrszonda információit elemezve arra jutottak, hogy a folyamat meglepően “gyors”: már 100 millió év múlva eltűnhetnek a Szaturnusz gyűrűi – írja az IFLScience.

A James O’Donoghue, a NASA Goddard Űrközpont munkatársa által vezetett csapat szerint a gyűrűket alkotó poros, jeges kristályokat folyamatosan vonzza a bolygó gravitációja, bizonyos kristályokra pedig a Szaturnusz mágneses mezeje is hat. A töltött törmelékek láthatatlan mágneses utakon közlekednek, és nagy mennyiségű vizet szállítanak magukkal.

A kutatók számításai alapján a folyamat hatására fél óra alatt egy olimpiai méretű úszómedencényi víz keletkezik. Így önmagában a gyűrűrendszer még mintegy 300 millió évig maradhatna fenn, a Cassini azonban azt is felfedte, hogy a Szaturnusz egyenlítőjénél még gyorsabb a folyamat. Az adatok azt mutatják, hogy a bolygó gyűrűrendszerének kevesebb mint 100 millió éve maradt.

A csillagászok szerint a gyűrűrendszer 100 millió évnél is fiatalabb lehet, és két jeges hold összeütközésével alakulhatott ki. “Szerencsések vagyunk, hogy láthatjuk a Szaturnusz gyűrűrendszerét, amely éppen életciklusa közepén jár” – mondta O’Donoghue. A szakértő ugyanakkor hozzátette, ez azt is jelentheti, hogy lemaradtunk a Jupiter, az Uránusz és a Neptunusz hatalmas gyűrűrendszerének megcsodálásáról. Ezen égitestekhez napjainkban csak vékony gyűrűk tartoznak.

Hozzászólások

Keresőkutyák segítenek a sakálok felkutatásában

Keresőkutyák segítenek a sakálok felkutatásában

A Szent István Egyetem vadbiológusai osztrák és bajor kutatókkal együttműködve, a világon elsőként alkalmaztak keresőkutyákat az aranysakál jelenlétének felderítésére.

Mi zajlik az emberi agyban?

Mi zajlik az emberi agyban?

Az idei magyar FameLab versenyen Németh Erik fiatal agykutató elnyerte a National Geographic különdíját és az MTA második díját.

Egy ideális napi időbeosztás a csontok egészségéért

Egy ideális napi időbeosztás a csontok egészségéért

Ausztrál kutatók meghatározták, egy gyermek ideális napját, hogy csontjai egészségesen fejlődjenek - számol be a tudományos hírről az MTI.

Világelsőnek számító, magyar fejlesztésű gyógyszerjelölt

Világelsőnek számító, magyar fejlesztésű gyógyszerjelölt

Málnási-Csizmadia András és kutatócsoportja az ELTE Természettudományi Karán a világon elsőként olyan gyógyszerjelöltet fejlesztett ki, amely közvetlenül a vázizmokban lévő miozinra hat.

Ez a bogár szinte mindent túlél, a mérnökök örömére

Ez a bogár szinte mindent túlél, a mérnökök örömére

Mérnökök vizsgálták a bogár különleges tulajdonságait és igyekeztek eltanulni a természet megoldásait.

Ajánlataink

A Szaturnusz gyűrűi fiatalabbak lehetnek, mint a dinoszauruszok

A Szaturnusz gyűrűi fiatalabbak lehetnek, mint a dinoszauruszok

Mindössze talán 100 millió évesek lehetnek.

Haláltáncba kezd a Cassini a Szaturnusszal

Haláltáncba kezd a Cassini a Szaturnusszal

Utolsó köreit rója a műhold a gázóriásnál, amíg bele nem csapódik a bolygóba.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket