Az eddigieknél gyorsabban mozog az északi mágneses pólus

Az iránytűk a mágneses északi pólus felé mutatnak, ez a pont száz évvel ezelőtt még Észak-Kanada partjainál volt, ám mostanra elmozdult a Jeges-tenger közepe felé, és halad tovább Oroszország irányába.

A északi mágneses pólus a kanadai sarkvidéki szigetvilág területén volt jó ideje, s évente átlag 15 kilométert mozgott, ez a mozgás azonban az 1990-es években hirtelen felgyorsult és ma mintegy évi 55 kilométerrel kerül közelebb Szibériához. Először James Clark Ross határozta meg az elhelyezkedését 1831-ben, a kanadai sarkvidéken, a Boothia-félszigeten, ekkor a mozgása nem volt még oly gyors, mint napjainkban. Amundsen 1903-1906 közt, az Északnyugati átjárón vezető hajóútja „kis pihenő ideje” alatt (King William-sziget déli része, Gjøahavn, 2 évet töltött itt a hajó és legénysége) folyamatosan, több helyszínen végzett módszeres mérései alapján már kissé másutt találta meg, s ekkor bizonyosodott be, hogy a pólus mozog. Mégpedig egy napon belül is néhány tucat métert.

A mágneses pólus elhelyezkedése gyakorlatilag átlagolt értéket jelent, amit a mozgásának időbeli variációi alapján lehet kiszámítani, a világmodell is ezt alkalmazza, 5 éves időtávra előrevetítve.
A mágneses pólus 2001-ben a szárazföldről a sarki jégre került, s azóta is itt folytatja útját, viszonylag egyenes vonalban haladva Szibéria irányába, s 2018-ban átlépte a dátumvonalat, vagyis jelenleg már a keleti féltekén található.
A mágneses modell sajátosságai miatt azokon a helyeken, ahol gyorsan változik a földi mágneses tér, a modell hibái felerősödnek, s nagyobbá teszik az eltéréseket, ezzel pontatlanabb a navigáció is. Épp emiatt volt arra szükség, hogy a világmodellt aktualizálják a legújabb mérési adatok alapján, s ez meg is történt, és a frissített modellt 2019. január 30-án teszik közzé. Ciaran Beggan, az Edinburghban működő brit földtudományi központ (British Geological Survey) munkatársa szerint az északi mágneses pólus elmozdulásait az Északi-sarkvidéken kívül élő emberek többsége nem fogja észlelni. Az autókban és mobiltelefonokban lévő navigációs rendszerek a műholdakból érkező rádióhullámokra épülnek.
Fölmerülhet a kérdés, hogy mi okozza a pólus gyorsuló elmozdulását. A földi dinamó modellje alapján, a külső mag folyékony, vastartalmú régiójának mozgása, illetve az ebben bekövetkező változások teszik lehetővé a Föld saját mágneses terének hosszú távú változásait, a napi illetve ennél is kisebb időtartamú változások viszont a külső hatásokkal, az ionoszféra viselkedésével vannak összefüggésben.
Ma már nem csak a földi obszervatóriumok, hanem számos műhold is végez méréseket a Föld mágneses terének változásairól, s ezek alapján pontosítani is lehet azokat a folyamatokat, amelyek a földmag ill. a mag-köpeny határ területein lejátszódnak, és mágneses eltéréseket okoznak. Az elmúlt években több olyan „dobbanása” is volt a mágneses terünknek, amelyet így a mélyben lejátszódó folyamatokhoz tudnak kötni, 2003-ban, 2006-ban és 2007-ben is voltak ilyen rövid idejű „döccenések” alacsonyabb szélességeken (közelebb az Egyenlítőhöz). Ezekből a műholdas mérésekből modellszámítások alapján arra következtetnek, hogy a külső magban lévő örvénylés okozhatja a változásokat: a külső mag konvektív áramlatai, illetve számos ezzel kölcsönhatásba lépő erő következtében kialakuló hullámok és örvénylés hozza létre a döccenéseket, amelyek a Föld mágneses terének egyes részein gyors elmozdulásokban nyilvánulnak meg.
A sarkvidék alatti változásokat a magban kialakuló, a légkörből jól ismert futóáramlathoz (jet stream) hasonló viselkedésű mozgás hozza létre. A jet sebességének eltérései a különböző földrajzi területek alatt (ez esetben Kanada és Szibéria alatt) okozzák a mágneses pólus elmozdulásának gyorsulását: Kanada alatt gyengül, Szibéria alatt pedig erősödik a jet hatása. Ennek következménye, hogy a mágneses sark felgyorsulva közeledik jelenleg Szibériához.
A becslések szerint az Északi mágneses sark a 2040-es években már szibériai területen lehet, pontos helyét nem lehet megjósolni. Ha a mostani, egyenes útvonalát követi, a mi számunkra annyi előnyt jelenthet, hogy Magyarországhoz is közelebb kerül, így nő annak is az esélye, hogy hazai földön sarki fényt láthassunk. Jelenleg évtizedenként 1-2 alkalommal látható ez a jelenség.
Forrás: Égen-Földön-Föld alatt