A keringésünk is örül, ha délután alszunk
Egy friss tanulmány szerint a szieszta jót tesz a vérnyomásnak.
Görög kutatók szerint a napi rendszerességgel szunyókálók vérnyomása észrevehetően csökken azokéhoz képest, akik nem élvezik a délutáni szieszta előnyeit – számol be az MTI.
„A délutáni alvás, úgy tűnik, ugyanolyan mértékben csökkenti a vérnyomást, mint más életmód-változtatások. Például a só- és az alkoholfogyasztás mérséklése csökkentése 3-5 higanymilliméterrel csökkenti a vérnyomást” – nyilatkozta Manolisz Kallisztratosz, a voulai Aszklepieion Általános Kórház kardiológusa és a tanulmány társszerzője.
A kis dózisú vérnyomáscsökkentők általában 5-7 higanymilliméterrel csökkentik a vérnyomás szintjét, a friss adatok alapján pedig a rendszeres délutáni szieszta mintegy 5 higanymilliméterrel csökkenti. Emellett minden 60 percnyi napközbeni alvás 3 higanymilliméterrel csökkentette a vérnyomást.
„Ez a felfedezés fontos, mert egy 2 higanymilliméteres csökkenés a vérnyomásban 10 százalékkal csökkentheti a szív- és érrendszer események, mint például a szívroham kockázatát” – mondta Kallisztratosz. A kutató hozzátette, a sziesztát könnyen be lehet illeszteni az életmódba, és eredményeik alapján érdemes is.
A szakértők szerint ez az első olyan tanulmány, amely a délutáni alvás vérnyomásra gyakorolt hatását mérte fel olyan emberek körében, akiknek általában szabályozott a vérnyomása. Ugyanez a kutatócsoport már korábban kimutatta, hogy magas vérnyomásúak esetében is kapcsolatba hozható a délutáni szieszta a magas vérnyomás csökkenésével.
A görög szakemberek 212 emberrel folytatták a kutatást, az alanyok átlagos vérnyomása 129,9 higanymilliméter volt. Átlagosan 62 évesek voltak, a résztvevők fele nő volt. Minden negyedik résztvevő dohányzott vagy 2-es típusú cukorbetegségben szenvedett. A kutatók a nap 24 órájában rendszeresen mérték vérnyomásukat, feljegyezték, hogy sziesztáztak-e (ez átlag 49 percnyi alvást jelentett), milyen volt az életmódjuk, mérték pulzusokat, az artériák rugalmasságát, illetve végeztek náluk szívultrahangot is.
Bár a friss eredmények érdekesek, Kallisztratosz szerint további vizsgálatok szükségesek adataik megerősítéséhez.