Kiváló magyar fizikus és lelkes hegymászó
1919. április 8-án halt meg Budapesten báró Eötvös Loránd fizikus, a nevét viselő torziós inga feltalálója, Einstein szerint „a fizika egyik fejedelme".
1948. július 27-én született Budán. Apja báró Eötvös József író, politikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter volt. 1865-ben a pesti egyetem jogi karára iratkozott be, de közben Petzval Ottónál matematikát és fizikát tanult, s Than Károly kémiai laboratóriumában is dolgozott. 1867-ben felhagyott a joggal, s a heidelbergi egyetemen elkezdte természettudományos tanulmányait.
1870-ben színjeles eredménnyel doktorált, a következő évtől a pesti egyetemen a fizika magántanára, majd rendes tanára volt, huszonöt évesen a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező, 1883-ban pedig rendes tagja lett. 1878-ban – Jedlik Ányos utódaként – a kísérleti fizikai tanszék vezetője, majd a Fizikai Intézet első igazgatója lett. 1891-92-ben a pesti egyetem rektora, 1889-1905 között a MTA elnöke volt. 1894-95-ben vallás- és közoktatási miniszterként négyszáz új népiskolát hozott létre, és nagymértékben emelte a tanítók jutalmazására szánt összeget. 1875-ben megnősült, majd három leánygyermeke született.
Az 1870-es és 1880-as években a kapillaritást (hajszálcsövességet) vizsgálta. Kidolgozta a róla elnevezett reflexiós módszert a felületi feszültség mérésére. Felismerte a folyadékok különböző hőfokon mért felületi feszültsége és a molekulasúly közötti összefüggést, amelyet Eötvös-törvénynek neveznek.
A fizikust a Föld gravitációs terének 1888-ban megkezdett vizsgálata tette világhírűvé. A gravitációs térerősség változásainak mérésére szerkesztette meg világhírű torziós ingáját, mely Cavendish és Coulomb eszközeinek továbbfejlesztett és hasznosítható változata. A műszer voltaképpen egy fémszálra felfüggesztett vízszintes mérlegkar, egyik végén egy rögzített súllyal, a másikon egy húsz centiméter hosszú fémszálon lógó másik súllyal. A föld alatti tömegek az alsó súlyt maguk felé húzzák, eközben a felső, mérlegkart felfüggesztő fémszál megcsavarodik. A csavarodás mértéke arányos a nehézségi erő változásával.
Első méréseit az egyetem épületében és pestlőrinci villájának kertjében végezte. A horizontális variométernek elnevezett műszert – későbbi nevén Eötvös-inga – a Magyar Tudományos Akadémián 1890 januárjában mutatta be, majd 1891-ben a Vas vármegyei, szabályos csonkakúp alakú Sághegyen próbálta ki találmányát. Kiszámította a hegy tömegét és annak gravitációs hatását, és műszerével ellenőrizte a számítást. A zavartalan környezet biztosítására két télen a Balaton jegén folyatta méréseit, ezúttal a tihanyi hegy hatását sikerült kimutatnia.
Ingaméréseiről és a mérésekből levezetett számításairól, azok értelmezéséről több alkalommal beszámolt mind az Akadémián, mind nemzetközi fórumokon. 1900-ban a párizsi fizikai kongresszuson is tartott előadást, és a párizsi világkiállításon bemutatta az ingát, amely nagydíjat nyert. A legátfogóbb részletes ismertetésre a Nemzetközi Földmérési Szövetség Budapesten tartott kongresszusán került sor 1906-ban. E tanácskozáson hangzott el az a javaslat is, melynek nyomán a magyar kormány támogatásával létrejött az Eötvösről elnevezett Geofizikai Intézet.
Módszerét földalatti alakulatok: gyűrődések, felboltozódások, hegységrögök kimutatására használta. Az ingával az első sikeres olajkutató méréseket 1915-ben végezték a morvaországi Egbell környékén, ezzel kezdődött a nyersanyagkutató fizika, amelynek fő műszere két évtizeden át Eötvös ingája volt. Találmányát nem szabadalmaztatta: azt akarta, hogy az emberiség közkincsévé váljon. Európa, Ázsia, Észak- és Dél-Amerika kutatási területein az 1930-as évek közepéig, tehát csaknem két évtizeden át az Eötvös-féle torziós inga az olajkutatás versenytárs nélküli eszköze volt. A már életében róla elnevezett torziós ingát alkalmazták többek között a texasi, a venezuelai és a közel-keleti olajterületek feltárásánál is.
Az eszköz tökéletesített változata lehetővé tette a gravitációs állandó pontosabb meghatározását is. 1908-ban Pekár Dezsővel és Fekete Jenővel együtt 0,00000002 relatív pontossággal igazolta, hogy a gravitációs erő független a tömeg anyagi minőségétől. E tény később fontos szerepet játszott Einstein általános relativitáselméletében. Máig ez a magyar kísérleti fizika csúcsteljesítménye, e méréssel Eötvösék elnyerték a göttingeni egyetem Benecke-díját.
Vizsgálatait a földmágnességre is kiterjesztette, és e méréseihez is műszereket szerkesztett. Vizsgálatok a gravitatio és a mágnesség köréből című munkájával 1896-ban elnyerte az MTA nagyjutalmát. Az akadémia 1913-ban felterjesztette őt Nobel-díjra, idehaza Ferenc József-renddel, Franciaországban Becsületrenddel tüntették ki.
Eötvös 1891-ben kezdeményezte a Mathematikai és Physikai Társulat megalakítását, melynek elnöke lett. 1895-ben a nehéz anyagi helyzetű, de tehetséges hallgatók felkarolására létrehozta az édesapjáról elnevezett Eötvös-kollégiumot, amelynek első kurátora volt. Részt vett a turistamozgalomban, az 1888-ban alakult Magyar Kárpát Egyesület első elnöke lett.
1890. január 25-én tartott elnöki megnyitó beszédét így fejezte be: „Haladjunk tehát bátran célunk felé! Legyen ez a cél a turistaság meghonosítása hazánkban és mert tudjuk, a jó turista ha nem több, legalább egészséges és erős akaratú ember, törekedjünk arra, hogy magyar hazánkban minél több ilyen jó turista legyen.”
Nemcsak tudósnak, de hegymászónak is kiváló volt, tizennyolc éves korában Európa második legmagasabb csúcsára, a Monte Rosára (4638 m) jutott föl, ezen kívül több alpesi csúcsot is elsőként mászott meg, nagy kedvence volt a Dolomitok.
A tehetség és a munka volt az a két mérce, melynek alapján képet alkotott kortársairól. Emberi jellemvonásai közül kiemelkedő volt szerénysége, egyszerűsége, közvetlensége és jószívűsége. 1919-ben, hetvenéves korában hunyt el Budapesten. Halálakor – Einstein szavaival – „a fizika egyik fejedelme szállt sírba”.
Halála után tanítványai továbbfejlesztették műszerét; a torziós mérleg utolsó széles körű alkalmazására 1956-58 között Kínában került sor. A gravitációs térerősség (ma már nem használt) egységét róla nevezték el, 1950 óta nevét viseli a budapesti Tudományegyetem. Eötvös Lorándot a tudománytörténet a legjelentősebb fizikusok között tartja számon.