99 évig rejtve maradt egy ritka anatómia rendellenesség

Egészen Rose Marie Bentley haláláig nem derült ki, hogy a nő teste kivételes.

Rose Marie Bentley különleges testfelépítése egy évszázadon át rejtve maradt – írja az IFLScience. Halála után családja szerveit az Oregoni Egészségügyi és Tudományos Egyetemnek (OHSU) ajándékozta, ekkor derült ki, hogy a 99 éves korában elhunyt nő situs inversus levocardiával született. A rendkívül ritka rendellenesség miatt a nagyobb belső szervek normál helyzetükhöz képest az ellenkező oldalon találhatóak.
Cam Walker, az egyetem munkatársa szerint egyből felfedezték a furcsaságot a nő szerveiben, de kis időre volt szükségük, mire kiderítették, hogy pontosan mi nem stimmel. Az adatok alapján a situs inversus levocardia a populáció 0,0045 százalékánál figyelhető meg. Mivel a rendellenesség az egészséget is komolyan fenyegetheti, sok, így született csecsemő nem éri meg a felnőttkort.
Bentley esetében azonban semmiféle panaszról nem tudtak a szakértők. A feljegyzések alapján az eddigi legidősebb páciensek, akiknél kimutatták a rendellenességet, a 70-es éveikig éltek.
A nő egyébként rekeszsérvben is szenvedett, ez azzal jár, hogy a gyomor egy része a rekeszizmon át a mellkasba nyomul. Ennek ellenére Bentley-nek ízületgyulladását leszámítva sosem volt krónikus tünete. Élete során három szervét, köztük vakbelét is eltávolították, a műtétet végző orvos pedig megjegyezte, hogy szerve meglepő helyen volt. Ennek ellenére senkinek sem tűnt fel egyedi állapota.