Kína 10 éven belül saját holdbázist akar

Kína évek óta többször megemlítette már, hogy embert fog küldeni a Holdra, eddig azonban még konkrétumok nélkül.

2019. április második felében a Kínai Űrügynökség (CNSA) egyik vezetője bejelentette, hogy 2029-ig megépítik a Hold déli sarkvidékén az első tudományos kutatóbázisukat, ahol kínai űrhajósok dolgoznak majd. A hírt a Xinhua hírügynökség hozta nyilvánosságra.
Kína 1970-ben lépett be az űrkorszakba, amikor első saját műholdját saját rakétán bocsájtotta fel, az első űrhajóst (tajkonautát, ahogy ők nevezik) 2003-ban küldték a világűrbe. Két kis méretű kísérleti űrállomást is sikeresen üzemeltettek.
Addig azonban egy mintagyűjtő szondát, a Csang’e-5 nevűt küldik majd a Holdra még 2019-ben (eredetileg 2017-ben szerették volna), a visszahozott kőzetmintákat pedig Mao Ce-tung szülővárosában, Saosanban fogják tárolni.
Jelenleg az USA után Kína költ legtöbbet űrkutatásra, az országimázsuk része az egyre gyorsabban fejlődő űrtechnika. 2020-ban a Marsra is szeretnének majd egy szondát indítani.
A kínai holdbázisról szóló bejelentés alig egy hónappal az amerikaiak 2024-es emberes holdutazásának bejelentése után érkezett, ez a két ország rivalizálását is jelzi. A Hold sarkvidékei szolgálnak célpontul a jövőbeli tartós emberi jelenlétet jelentő holdbázisoknak, mivel e területek krátereiben a mérések alapján viszonylag sok vízjég lehet. Kína űrügynöksége két évvel ezelőtt még az Európai Űrügynökséggel közös holdbázisban gondolkodott és tárgyalásokba is kezdett akkor a két szervezet.