40 millió éves csillagfény
A modern fototechnika segítségével - akár amatőr eszközökkel is - betekinthetünk az Univerzum legtávolabbi mélységeibe.
„Célpontjaim olyan képek készítésére irányulnak, amelyekkel elérem a távcsövem fizikai teljesítőképességének határait” – nyilatkozta számunkra Bagi László, aki képeit nem magashegységek ege alól, hanem az Öcsöd településen fekvő házának kertjéből készíti. Az asztrofotográfus a Tű-galaxisról készült felvételével demonstrálta, hogy ma már kedvtelési célú eszközökkel is olyan részletességű képek nyerhetők, ami néhány évtizeddel ezelőtt csak a világ legnagyobb csillagászati obszervatóriumainak kiváltsága lehetett.
A fotográfus elsődleges célja az volt, hogy a lehető legrészletesebben próbálja megörökíteni az éléről látszó csillagvárost és a körülötte levő távoli galaxisokat. Március időjárása igencsak kedvezett az asztrofotózásnak: hat éjszakán át gyűlt a kozmikus fény az objektumról és annak közvetlen környezetéről. Már az első éjszaka nyers képein látszott, hogy nagyon finom részletek tűnnek fel. Végül 17 óra expozíció felhasználásával született meg a várva-várt eredmény. A nyers képek illesztésével és átlagolásával elérhető volt, hogy a végső kép jel-zaj viszonya – az eredetiekhez képest – ugrásszerűen megnőjön.
A Tű-galaxis megközelítőleg 40 millió fényévnyire található Földünktől. Fantasztikus lehetőség a modern kori fotográfia számára. Ha belegondolunk, hogy egyetlen fotó segítségével milyen hatalmas időt és teret hidalhatunk át! Az igazi meglepetés azonban még csak ezután következett.
Szabó M. Gyula, az ELTE Gothard Asztrofofizikai Obszervatórium igazgatója megvizsgálta a fotót, és kimutatta, hogy a felvételen 40 millió fényévnél sokkal távolabbi, megközelítőleg 4 milliárd fényévnyire található galaxisok is látszanak. A csillagász segítségével a képen azonosítást nyertek az említett objektumok: a bal alsó sarokban egy 820 millió fényévre található csillagontó galaxis látszik, jobbra alul, 2,2 milliárd fényév távolságban egy kölcsönható galaxis tűnik fel, míg felül egy 3,8 milliárd fényévre levő további csillagváros mutatja magát.