Megfigyelhető, ahogy az emberi test az enyészeté lesz

Törvényszéki szakértők a katonasággal együttműködve alakítják ki a különböző holttestek bomlását megfigyelő létesítményt Nagy-Britanniában.

A Nature című tudományos folyóiratban megjelent cikk arról számol be, hogy 2019-ben megnyílhat az úgynevezett holttestfarm, mely segítheti a brit rendőrséget a gyilkossági esetek megoldásában.
A holttestfarmok olyan kutatási létesítmények, amelyekben emberi holttesteket ásnak el a talajba, helyeznek vízbe, vagy hagyják a talaj felszínén, hogy a szakértők megvizsgálhassák, hogyan bomlanak a testek emberi beavatkozás nélkül.
A kutatások során szerzett ismeretek felhasználhatók bűnesetek alkalmával, segíthetnek azonosítani gyilkosságok áldozatait és kinyomozni, hogyan haltak meg.
A brit törvények lehetővé teszik az emberek számára, hogy orvosi és tudományos célra felajánlják holttestüket. A törvényszéki nyomozók önkénteseket keresnek, akik Nagy-Britannia első holttestfarmjának adományozzák testüket.
Chris Rogers, a Wolverhampton Egyetem törvényszéki kutatója a Nature-nek elmondta, az ilyen létesítmények kiemelt fontosságúak, az emberi maradványokhoz való hozzáférés lehetősége segítheti a kutatásaikat és a bírósági munkát.
Az Egyesült Államokban már évtizedek óta létezik ilyen létesítmény: a világ első holttestfarmját 1981-ben hozták létre a Tennessee állambeli Knoxville-ben. Azóta több is működik az országban. Ausztráliában és Hollandiában is indult hasonló kezdeményezés, Kanadában pedig 2019-ben nyílik meg egy holttestfarm.
A kutatók azzal érvelnek, hogy ezek a helyszínek olyan fontos információval szolgálnak a bűnügyi nyomozásokhoz, amelyeket nem lehet állatok tetemeinek tanulmányozásával megszerezni. Bírálói szerint azonban ezek borzalmas intézmények és nem bizonyított kutatási értékük.