Elza, Natália, Blanka, Bonita2023. december 01., péntek
Tudomány

Visszatért Angliába Stonehenge egy darabja

2019.05.11.NG
National Geographic Magyarország

1958-ban felújítási munkák során kiemelt furat került most elő, az egykori alkalmazott hat évtized után döntött úgy, hogy visszaadja az elcsent darabot. Ennek köszönhetően pontos elemzéseket végezhetnek majd rajta, s talán az is kiderül, honnan származott a hármaskövekhez használt kőzet.

Stonehenge egyik hármasköve
Forrás: Wikipedia

Stonehenge magánkézben volt 1918-ig, amikor az akkori (utolsó) tulajdonosa, Cecil Chubb, az államnak ajándékozta. Chubb két évvel korábban egy árverésen 6600 fontért (mai értéken több mint félmillió font) vásárolta meg, attól tartva, hogy széthordják a köveit. Annyi feltétele volt csupán az adakozáskor, hogy bárki számára elérhető legyen a műemlék, amelynek állagát meg kell őrizni, a belépődíj nem haladhatja meg az egy shillinget, és a jegypénztáron kívül más építményt nem emelhetnek a területen.

Először 1920-ban vizsgálták meg a területet, de alaposabb tudományos felmérése az 1950-es években kezdődött meg, s ennek során, 1958-ban három felborult követ egy alvállalkozó cég emberei állítottak fel. A műveletek során az egyik kőtömbbe 3 db, egyenként 3 cm átmérőjű, 108 cm hosszú lyukat vágtak, amelyek helyére fém rudakat illesztve erősítették meg a darabot, amelyen repedéseket fedeztek fel.

A furat, amelyet 1958-ban emeltek ki, s most visszatérhetett Angliába.
Forrás: Profimedia, Beem

Az így kiemelt furatok szőrén-szálán eltűntek, s mint most kiderült, az egyiket az alvállalkozó egyik dolgozója, Robert Phillips magához vette, majd amikor 1976-ban az USA-ba költözött, oda is elvitte, s nagy becsben tartva őrizte. Phillips most, a 90. életévében úgy döntött, hogy visszaadja az 1958-ban elcsent furatot, adta hírül az angol régészeti kincsekért felelős English Heritage.

A másik két furatnak azóta sincs híre egyébként, s a hollétükre vonatkozó minden információt örömmel venne az English Heritage. Az 1950-es években az ilyen kis darabokat nem őrizték még meg, ma már minden töredéket, darabkát félretesznek, amik egy feltárás vagy helyreállítás során keletkeznek. A külső kőkör és a legbelső hármaskövek alapanyaga kovás homokkő, egy ilyenből származik a most visszaszolgáltatott furat.

Az 1958-as helyreállítási munkálatok
Forrás: John Franks/Keystone/Getty Images

Amellett, hogy valószínűleg az idős Phillips lelkiismerete számára is boldog véget ért a történet, még szerencsésebb is lett a helyzet a kutatóknak. A furat a kőtömb belsejéből nyújt mintát, s ennek segítségével szeretnének majd rájönni, hogy a nagyobb kőtömbök homokkő alapanyaga honnan származik. A kisebb kékkő tömbök eredete néhány éve már ismert, azokat Walesből hozták Stonehenge építése helyére, ám a nagyokról nincs ötletük. A furatot viszont lehet különféle elemzéseknek alávetve vallatni, hisz ezt már rég kiemelték a kőből s így nem kell a minta miatt kárt tenni a régészeti emlékben. A Brightoni Egyetem kutatói dolgoznak a nagy kövek eredetének kiderítésén, s úgy vélik, nem kizárt, hogy azok több helyszínről származhatnak. Mind a Stonehenge-ben álló kövekből 2008-ban lepattant darabok, mind pedig a most visszakapott furat geokémiai elemzését elvégzik, s a majdani eredményeket összehasonlítják a környéken egyébként számos helyszínen megtalálható hasonló kőzettípussal. Ez segít majd kideríteni, hogy vajon honnan hozták a helyszínre őket, ám az elemzések eredményeire még várni kell.

Forrás: Égen – Földön – Föld alatt

Piercing és a baktériumok

Piercing és a baktériumok

A piercingek, fülbevalók különleges környezetet, kedvező élőhelyet teremtenek a baktériumok számára.

Az őshonos növényfajok kiemelt szerepe

Az őshonos növényfajok kiemelt szerepe

Hazai kutatók vetőmagalapú ökológiai restaurációs kísérleteket végeztek.

A kutya vagy a macska figyel jobban az emberi jelzésekre?

A kutya vagy a macska figyel jobban az emberi jelzésekre?

A kutya- és macskatartók számára bizonyára egyaránt ismerős az örök kérdés: melyik az okosabb a két faj közül? Erre a kérdésre azonban lehetetlen választ adni, például azért is, mert nehéz őket megfelelően összehasonlítani.

Egyre több fiatalnál alakul ki gyulladásos bélbetegség

Egyre több fiatalnál alakul ki gyulladásos bélbetegség

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak számon, és a kór egyre fiatalabb korban alakul ki, minden ötödik gyermeket is érint.

Részecskefizikai együttműködés globális kérdések nyomában

Részecskefizikai együttműködés globális kérdések nyomában

Centiméteres pontosságú navigáció egy beomlott bányában, ahol nincs GPS jel? Egy még ismeretlen barlangi üreg, vagy egy rejtett kamra feltárása egy piramisban kozmikus részecskékkel? Izgalmas összefoglaló cikk jelent meg a Nature Reviews Methods Primers folyóiratban a világban aktuálisan zajló müográfiai kutatásokról, a különböző csoportok erősségeiről, köztük magyar kutatók eredményeiről.

National Geographic 2023. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket