Ez a cég öt éven belül embert juttatna a Holdra

Jeff Bezos, a Blue Origin magán-űrvállalat alapítója szerint cége már 2024-ben turistákat szállíthat a Holdhoz.

A Blue Origin azt tervezi, hogy öt éven belül elkezd amerikaiakat juttatni a Holdra – számol be az IFLScience. A vállalat által fejlesztett Blue Moon egy személyzet nélküli űrhajó, illetve leszállóegység, amely 6,5 tonna terhet képes szállítani. A szerkezethez speciális landolószenzorok, illetve gépi tanulási rendszer tartozik, így a gép elvileg a Holdon bárhol képes pontos leszállást végrehajtani.
A cég szerint a Blue Moon kis, közepes és nagy szállítmányokat is el tud majd juttatni az égitesthez, a könnyű landolás pedig nagyban hozzájárulhat a tartós emberi jelenlét kialakításához a Holdon.
Jeff Bezos komolyan hisz abban, hogy idővel el kell hagynunk a Földet, éppen ezért tartja fontosnak az űrutazás fejlesztését. Az amerikai milliárdos tervei között szerepel, hogy különböző égitesteken, így a Holdon olyan kolóniákat alakítsanak ki, ahol a földi flóra és fauna is fennmaradhat.
A Blue Moont három éven át fejlesztették, és az újrahasznosítható New Glenn rakéta segítségével juthat el céljához. A szintén a Blue Origin által létrehozott New Glenn első tesztrepülését 2021-ben hajthatják végre. Bezos szerint már most bejelentkezett hat személy a holdi utazásra, ugyanakkor azt is kiemelte, hogy további fejlesztésekre lesz szükség a tartósabb megtelepedésre az objektumon.