A bonobó anyák segítik a fiaik sikeres párzását
Számos, csapatban élő állat esetében tudjuk, hogy az anyák elősegíthetik a lányaik szaporodási sikerét, arról azonban nem voltak adatok, hogy a fiakkal mi a helyzet. Egy nagy nemzetközi kutatócsoport a bonobók és a csimpánzok esetében vizsgálta meg a kérdést.
A kutatók a Kongói Demokratikus Köztársaságban végeztek terepi megfigyeléseket vadon élő bonobóknál valamint csimpánz csapatoknál Elefántcsontpart, Uganda és Tanzánia területén. Mindkét állatfajnál segítették az anyák a fiaikat, ha azok egy másik hímmel kerültek konfliktusba, azonban a bonobóknál ennél tovább is mentek az anyák: közreműködtek a fiak sikeres párzásában. A megfigyelések alapján azok a bonobó hímek, amelyek egy csapatban éltek az anyjukkal, háromszor több utódot nemzettek, mint az anyjuktól független csapatban élők. A csimpánzoknál nem volt ilyen kapcsolat, sőt, ott kevesebb esélye volt apává válni egy hímnek, ha egy csapatban élt az anyjával. A kutatásról a Current Biology 2019. május 20-án számolt be.
A bonobó anya szerepe kétféle módon is megnyilvánult: elhajtotta a fia által kiszemelt szaporodóképes nőstények közeléből a többi hímet, megakadályozta azok párzási próbálkozásait, illetve aktívan segítette a fiát abban, hogy az épp termékeny nőstények fizikai közelségébe kerüljön. Az anyák abban is segítették a fiaikat, hogy a csapaton belül a közösség középpontjába kerüljenek, s ezzel magasabb rangot érjenek el, ez szintén hozzájárul a sikeres apasághoz.
Mindkét főemlősre jellemző, hogy a hímek maradnak a születési csapatukban, és a nőstények cserélnek csapatot, ám a csimpánzoknál a hímek uralkodnak a csapatokon, így az anyák szerepe jóval kisebb, míg a bonobók esetében a két nem közül egyik se domináns, de a csapatokat leggyakrabban nőstények vezetik. Kevés olyan nőstény bonobó volt, amelyik az anyjával egy csapatban maradt ivarérettségét követően, de azok közt, amelyek mégis maradtak, a megfigyelések során semmilyen anyai segítségre nem láttak jelet a kutatók.
Az unokák számának növelése az idősebb nőstény számára a genetikai vérvonala továbbvitelét is jelenti akkor is, ha ők maguk már nem szülnek, s ez, hasonlóan az emberhez vagy a kardszárnyú delfinhez az ún. nagymama hipotézis magyarázatában a nőstények hosszabb, szaporodóképes kort meghaladó életszakaszában is megnyilvánul.
Arról egyelőre nem sok adat van, hogy a vadon élő bonobó és a csimpánz nőstények esetében melyik faj szaporodóképes kort követő élettartama nagyobb, ezek összehasonlításához igen pontos megfigyelésekre lesz még szükség, amelyet csak a két állatfajt vizsgáló kutatócsoportok pontos együttműködésével lehet megvalósítani. A fogságban tartott bonobók és csimpánzok élettartamának adatai azonban azt sugallják, hogy a nagymama hipotézis elve a bonobók esetében is meghatározó lehet.