A vártnál is súlyosabb lehet a tengerszint-emelkedés
Egy friss tanulmány szerint a század végére akár két méterrel magasabban is állhatnak a tengerek.
Egy új vizsgálat szerint nem vesszük elég komolyan a klímaváltozás által okozott tengerszint-emelkedést – számol be az IFLScience. A szakértők korábban úgy vélték, hogy 2100-ra legfeljebb 98 centiméteres emelkedést várhatunk, a friss eredmények alapján ugyanakkor a tengerszint ennek duplájával is nőhet.
Jonathan Bamber, a Bristoli Egyetem munkatársa és a csapat vezetője szerint az emelkedés 1,79 millió négyzetkilométernyi szárazföldet fenyeget, több fontos élelmiszertermelő terület is veszélyben van. A kutató hozzátette, a folyamat hatására 187 millió embert is átköltöztethetnek.
Bamber és kollégái a grönlandi és antarktiszi gleccserek állapotát vizsgálták. Az elemzés alapján amennyiben sikerül 2 Celsius-fokban korlátozni a felmelegedést, a tengerszint 26-85 centiméterrel emelkedhet. Ha viszont a jelenlegi ütemben folytatódik a klímaváltozás, 51-178 centiméterre számíthatunk. Amennyiben ehhez hozzáadjuk a hőtágulás hatásait is, az emelkedés akár a 2 métert is elérheti. Azt egyelőre nem tudni, hogy a sarki jég olvadása pontosan mennyiben járul majd hozzá a folyamathoz.
A kutatók szerint a 2 méteres emelkedés nem valószínű, de a pusztító áradások minden bizonnyal gyakoribbá fognak válni.