Teréz, Aranka2024. október 16., szerda
Tudomány

Krokodilra hasonlított a hatalmas tengeri őshüllő

2019.06.02.NG
National Geographic Magyarország

A fosszíliákat már 1980-ban megtalálták az Osztrák-Alpokban.

Így festhetett a Mystriosuchus steinbergeri
Forrás: Mark Witton

Egy angol, francia, osztrák és svájci kutatókból álló nemzetközi csapat hatalmas, korábban ismeretlen tengeri őshüllőfajt írt le, számolt be róla a Zoological Journal of the Linnean Society által publikált tanulmány.

Vizsgálatukhoz még 2013-ban láttak hozzá, ám a fosszíliák felfedezésének ideje ennél is korábbra nyúlik vissza. A Mystriosuchus steinbergeri faji megnevezése Sepp Steinberger, a helyi barlangászklub vezetője számára állít örök emléket, ugyanis ő bukkant rá az Osztrák-Alpoknál elterülő lelőhelyre 1980-ban. A bécsi természettudományi múzeum munkatársai két évvel később szállíttatták el a megkövesedett maradványokat egy helikopter bevetésével.

A feltárást végző csoport tagjai (balról jobbra) 1982 júliusában: Johann Segl, Sepp Steinberger, Georg Sverak és Walter Prenner
Forrás: Ortwin Schultz

A ragadozó teremtmények négy fiatal példányát találták meg, a szakértők elmondása alapján körülbelül nyolcévesen pusztulhattak el – orruktól a farkuk végéig 4 méter hosszúak lehettek, de ennél valamivel nagyobbra nőhettek. A kövületeket bebörtönző kőzetanyag gondos tanulmányozásával bizonyosodhatott be, hogy az őslények a sekély tengereket népesíthették be mintegy 210 millió éve, a késő triász idején. Azt a lehetőséget, miszerint a tetemeket később sodorta magával a víz, a paleontológusok ezúttal valószínűtlennek tartották.

Bár megszólalásig hasonlítottak a krokodilfélékre (különösen a gaviálokra), nem közéjük tartoztak, hiszen a Phytosauria rend képviselőiként tartják őket számon. A jelenség a konvergens evolúció újabb példája: ha két, gyakran egymással szoros rokonságban nem álló állat hasonló életmódot folytat, akkor a megjelenésük is csaknem teljesen megegyező lesz.

Írta: Fejes Valentin

Hozzászólások

Atomrobbanással lehetne eltéríteni egy kisbolygót

Atomrobbanással lehetne eltéríteni egy kisbolygót

Soha korábban nem végeztek olyan kísérletet, amelyben egy kisbolygót nukleáris erővel próbáltak volna kitéríteni a Föld felé tartó útján.

Zivatarok gamma-sugarait vizsgálta a NASA

Zivatarok gamma-sugarait vizsgálta a NASA

A gamma-sugarak forrásait általában a világűrben keressük, holott a Földön is előfordulnak.

Az aranyhörcsög rejtheti a hibernáció titkát

Az aranyhörcsög rejtheti a hibernáció titkát

A sokak számára cuki házikedvenc szíriai aranyhörcsög ezúttal nem puszta cukiságával, hanem számos orvosi-élettani probléma megoldásával segíthet minket.

Több ezer éves települést találtak Horvátországban

Több ezer éves települést találtak Horvátországban

A maradványok különböző történelmi korszakokból származnak.

Barátja vagy ellensége a mesterséges intelligencia a kreatív szakmának?

Barátja vagy ellensége a mesterséges intelligencia a kreatív szakmának?

Képzeljünk el egy olyan jövőt, ahol a kreatív szakemberek munkáját a mesterséges intelligencia támogatja és inspirálja. Ez a jövőkép mára valósággá vált, és a hatása máris érezhető.

National Geographic 2024. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket